Gyökér és szárny

Gyökér és szárny

Az Egyszemű éjszaka és a Gyökér és szárny című antológiákat kortársként, sokáig szinte testvérekként tartottam számon. 

Mígnem a napokban ismét a kezembe nem került az utóbbi, a jugoszláviai magyar költők antológiája, amely 1976-ban jelent meg, míg a felvidéki „egyszeműs” kötet hat évvel korábban, 1970-ben.

Hírdetés

Persze lényegi különbség a kettő között, hogy míg a felvidéki egy új nemzedék költőit robbantotta be az irodalmi köztudatba, a Gyökér és szárny több nemzedék tizenhét költőjének százhetven versét közölte.

Köztük például az etalonná vált Kormányeltörésben-t, Domonkos István hatalmas poémáját. De most már – tekintet nélkül az eltelt évekre és a nemzedékbéli különbözőségekre – egymás mellé kerültek a polcra. Valahogy egymás mellé kívánkoznak, tanulságul, és ledöntve minden határt.

Megjelent a MAGYAR7 3. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »