Gyimesiék betiltanák a szivárványos zászlót a középületeken – Jött is az LMBTQ hiszti az érintettektől

Gyimesiék betiltanák a szivárványos zászlót a középületeken – Jött is az LMBTQ hiszti az érintettektől

Gyimesi György (OĽaNO)  és Tomáš Taraba (párton kívüli) azt szeretnék, ha a szexuális érdeklődés propagálását szolgáló szimbólumokat letiltanák a középületekről.

A két parlamenti képviselő közös törvénymódosításában azzal érvel, hogy Szlovákia az alkotmánya alapján semmilyen ideológiához nem kötődik.

Az állami jelképekről szóló törvény szigorításával így betiltanák a szivárványos zászló kihelyezését. Aki pedig mégis kitenné egy adott középületre, az 7 ezer eurós pénzbüntetésre számíthat. A jogszabályt júniusi ülésén tárgyalja a parlament.

A beadvány két szerzője azzal érvel, hogy a Most-Híd által pozícióba ültetett Mária Patakyová emberjogi ombudsman korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ombudsmani hivatalnak otthont adó épület falára kirakatta az LMBTQ közösség szivárványos zászlaját. A 2017-2018-as Pride-on fel is szólalt a szexuális kisebbség jogainak védelmében.

„Álláspontunk szerint az állami szervek és intézmények nem az a hely, ahol bizonyos ideológia népszerűsítésére van szükség. És  nem volna szabad, ha ott ilyen ideológiát népszerűsítenek. Épp ellenkezőleg. Az állami szervek és intézmények kötelesek függetlennek maradni és megfelelő jogvédelmet biztosítani mindenki számára, tekintet nélkül arra, hogy ki  milyen álláspontot képvisel,“

Hírdetés

áll a javaslat indokló jelentésében. Gyimesi és Taraba szerint a szlovák alkotmányban az szerepel, hogy Szlovákia semmilyen ideológiához vagy valláshoz nem kötődik.

Az LMBTQ féle szivárványos zászló használatának szigorításáról szóló törvénymódosítás beterjesztése után több érintett is azonnal dühösen reagált. Többek között a Szövetség-Aliancia Most-Híd platformjának tagja Ravasz Ábel, vagy Gyimesi pártbeli kollégája, Peter Stančík is.

Volt olyan konzervatív politikus is, mint például Juraj Šeliga (Za ľudí), aki azt vetette a két képviselő szemére, hogy a módosítással a falon lógó keresztet is betilthatják.

Šeliga aggálya helytelen és indokolatlan, „a kereszt ugyanis a keresztény egyház szimbóluma, Tehát egy vallásé, nem pedig ideológiáé – reagált a Körképnek a felvetésre Gyimesi.

Juraj Šeliga reakciója afféle kompenzáció lehet, melyet az ihletett, hogy liberális jogvédők a napokban felszólították, hogy adja vissza képviselői mandátumát, mivel megszavazta Igor Matovič családtámogatási csomagját.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »