Gyimesi himnusztörvénye

Gyimesi himnusztörvénye

Parlamenten kívüli pártként komoly eredményt jelentett, hogy a kulturális minisztérium elfogadta a Szövetség médiatörvényre tett javaslatát, így bekerült a törvénytervezetbe, hogy államnyelven nem lesz kötelező feliratozni a magyar nyelvű műsorokat. Ez elsősorban a regionális televíziók számára jelentett volna komoly könnyítést.

A törvénytervezet még közel sem jelent törvényt, a parlamenti vita során számos módosító javaslat változtathatja meg az eredeti tervezetet, akkor kell nagyon ébernek lennie a parlamenti képviselőnek, például a magyaroknak a magyar vonatkozású témát is tartalmazó beterjesztéseknél.

Nehogy úgy járjanak, mint a magyar körökben 2019-ben himnusztörvényként elhíresült szavazásnál a Most-Híd 13 fős frakciójának 9 képviselője.

Nem figyeltek oda ugyanis eléggé a módosításokra, így megszavazták a Szlovák Köztársaság állami jelképeiről és azok használatáról szóló törvény módosítását, minek alapján tilos lett volna a magyar himnusz eléneklése. Ez annak idején Felvidéken óriási felháborodást okozott, biztosra vehető, mindez szerepet játszott a Most-Híd egy évvel későbbi bukásában is.

A médiatörvény nemzetiségi műsorszórására vonatkozó részénél most a sokak által a magyar érdekek egyedüli nagy harcosának elkönyvelt Gyimesi György (Grendel Gáborral együtt) volt kevésbé éber, és szavazatával hozzájárult(ak) a feliratozási kényszer alóli kivétel megszüntetéséhez.

Így továbbra is fennmarad a magyar nyelvű televíziózás többévtizedes problémája, amelyet a Velencei Bizottság is elismert. 

Hírdetés

A Szövetség sajtótájékoztatóján Forró Krisztián elnök tehát joggal nehezményezte Gyimesi félreszavazását, és pártjának, az OĽaNO-nak a médiatörvény módosításánál tanúsított magatartását. 

A legtöbb nyilvánosságot kapó magyar politikus annyit viszont már egy podcast-műsorban elismert, hogy nem volt egyszerű kiigazodni a mediális törvény 228 paragrafusa és kábé 300 módosító javaslata között, amit még tetézett a 23 szavazás is a törvény elfogadásánál. Elismerte, nem vette észre, hogy kivették a törvényből azt a részt, ami a nemzetiségi televíziózást tehermentesítette volna.

Pedig ismert, hogy az EU-s nyelveket nem kötelező feliratozni, emiatt a Szövetség az Európai Parlamenthez fordul az ügyben, mivel a törvény ebben az elfogadott formájában szembe megy a Velencei Bizottság ajánlásaival.

A párt elnöke felszólította Gyimesit, hogy rendezze a súlyos hibát, amelynek részese volt, és az OĽaNO kezdeményezze a törvény megváltoztatását az eredeti javaslat szerint.

Annak idején a „himnusztörvény” megszavazást követően Bugár Béla, a Most-Híd akkori elnöke parlamenti képviselői nevében elnézést kért a magyaroktól, és egyben leszögezte: a problémát még azelőtt megoldják, hogy a törvény hatályba lépne. Gyorsított eljárásban a parlamentben a kormánykoalíció a hidas képviselők akkori tévelygését kijavították, bár az emberek nem feledték!

Gyimesi György számára is fel van adva most a lecke, hogy helyrehozza előbb az OĽaNO-ban, majd a szlovák parlamentben a nemzetiségi műsorszórására vonatkozó döntés minket érintő kedvezőtlen következményeit. Szögezzük le, jelen helyzetben nem lesz könnyű dolga az egyszemélyes magyar képviseletnek, amennyiben a koalíciós tanács működésképtelenségével, valamint előreláthatólag a SaS távozásával a kormányoldal elveszíti parlamenti többségét. Jobban kellett volna figyelni!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »