Gyimesi György: Bízom a közösség erejében

Gyimesi György: Bízom a közösség erejében

A párkányiak a Csemadok szervezésében találkozhattak szombat este Gyimesi Györggyel és Iván Tamással a Csemadok-házban.

„Mi politikusok eszköz vagyunk, az önök hangja” – kezdte beszédét Gyimesi. Kiemelte, önbizalom, bátorság, tettrekészség – e három tulajdonságnak kell jellemeznie nemcsak a politikusokat, de az egész felvidéki közösséget.

Elmondta, nem elég bekerülni a parlamentbe, a kormányba is be kell bekerülni, mert lehet nagyot mondani ellenzékből, felelősség nélkül, de tenni a magyar közösségért csakis a hatalomból lehet.

Biztonság, béke, család és harc az esztelen zöld politika ellen

A biztonságról elmondta, nem szidni kell Magyarországot, hanem segíteni, odaküldeni a katonákat, mert ezzel magunkon is segítünk. Magyarország az egyetlen ország Európában, amelyik próbál valamit tenni a migránsáradat megállítására.

Hírdetés

Mi hatalmas nemet mondunk a migrációra, és elegünk van a behódoló migránspolitikából”

– hangsúlyozta a politikus, majd kitért még az ukrán háború témakörére, valamint az amerikai harci helikopterek vásárlására. Az erre szánt pénzt az emberek zsebéből akarják kivenni. A költségvetést már az új parlament fogja elfogadni, s ha lesz beleszólásuk, ilyen kiadásokba nem mennek bele.

„Azt mondták a liberálisok, vágjuk le magunkat a véres orosz kőolajról és vásároljunk drága amerikait vagy szaúd-arábiait, ezt még emisszióadóval meg is fejelték. A szaúdi Brüsszel szerint nem véres kőolaj pedig már évek óta folytatnak sok áldozatot követelő háborút Jemennel” – fogalmazott Gyimesi, hozzátéve, ilyen és hasonló intézkedések miatt a környezetszennyezés nagyobb, mint valaha. Céljuk még a V4-es országok együttműködésének erősítése.

Büszke, bátor nép a magyar, elkeseredek, ha lehajtott fejeket látok. 450 ezer embernek nincs hangja a parlamentben. Szeptember 30-án tegyünk róla, hogy ez megváltozzon”

– mondta végszóként a jelenlévőknek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »