Gyimesi György, felvidéki magyar politikus és Tomáš taraba miniszterelnök-helyettes tanácsadója a Pluska „Kártyák az asztalra” (Karty na stôl) című vitaműsor vendége volt Noro Dolinský műsorvezetésével. A legnépszerűbb felvidéki magyar politikust a kormány konszolidációs csomagjáról, a Progresszív Szlovákia alternatív javaslatairól, valamint az orosz–ukrán háború Szlovákiára gyakorolt hatásairól kérdezték.
Gyimesi szerint a Progresszív Szlovákia által bemutatott „Progresívny tresk” program nem kínál valódi gazdaságpolitikai megoldásokat.
„A dokumentum inkább ideológiai lózungok gyűjteménye, mintsem kézzelfogható tervek”
– fogalmazott.
Élesen bírálta a progresszívek által hangoztatott „címezett” vagy célirányos támogatást, amelyet szerinte a szociális juttatások visszavágására használnának.
„Ez a koncepció csak szép csomagolás arra, hogy a legszegényebbektől vegyék el a jogos támogatásokat. Ezzel ismét a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeire hárítanák a konszolidáció árát”
– mondta.
Gyimesi felrótta, hogy miközben a lakosság terhei nőnek, a nagyvállalatok változatlanul kivételezett helyzetben maradnak.
Példaként a Slovnaft ügyét említette, amely szerinte nem fizette be a tavalyi olcsó orosz kőolaj különadóját. Ennek következtében 180 millió euróval kevesebb folyt be az államkasszába.
„Ez a kiesés senkinek sem hiányzik, a kormány pedig szemet huny fölötte”
– hangsúlyozta a magyar politikus.
„Nem a szociális juttatásokon kell spórolni, hanem az állam pazarlásán”
Gyimesi úgy véli, a konszolidációt nem a szociális intézkedések lefaragásával kellene elérni, hanem az állam saját kiadásait kellene visszafogni.
„Ezek sokkal nagyobb megtakarítást eredményeznének, mint a lakosságra kivetett megszorítások”
– tette hozzá.
A „Progresszív robbanás” szerinte nem más, mint kampányfogás, amely az európai zöldpolitikai dogmákat és brüsszeli elvárásokat ismétli.
„Nagyon sok fejezet nem az ország újraindításáról szól, hanem inkább Robert Ficóról és arról, hogyan rombolta le Szlovákiát. Ez inkább politikai pamflet, mint gazdasági program”
– jegyezte meg Gyimesi.
Kritikával illette a dokumentum két kidolgozóját, Ľudovít Ódort és Štefan Kiššt is. Felidézte, hogy Kišš a Pénzügyminisztérium érték a pénzért osztályának vezetőjeként évekig jelentős befolyással bírt, mégsem élt reformkezdeményezésekkel.
Gyimesi szerint Szlovákiát közvetlenül ma nem Oroszország fenyegeti, hanem Ukrajna – különösen az infrastruktúrát érő támadások révén. Felidézte, hogy az utóbbi hónapokban az ukrán fél többször is célba vette a Druzsba kőolajvezetéket, amely az ország energiaellátásának egyik kulcspillére.
„Ennek a gazdasági következményeit nap mint nap érezzük”
– fogalmazott.
A beszélgetés során szó esett a lengyel légtérben feltűnt orosz drónokról is, amelyek miatt Varsóban összeült a nemzetbiztonsági tanács és a NATO-cikkely 4-es pontját is aktiválták. Gyimesi óvatosságra intett:
„Ez veszélyes aktus, de fontos, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket. Hasonló helyzetben voltunk, amikor egy ukrán rakéta csapódott be Lengyelországban.”
Hozzátette: ha bebizonyosodik, hogy orosz szándékos lépésről van szó, akkor határozott üzenetet kell küldeni Moszkvának.
Az interjúban Gyimesi kitért több belpolitikai kérdésre is.
– Nem ért egyet azzal, hogy a konszolidáció során a szociális intézkedéseket csökkentsék.
– Megfontolná a politikusok fizetésének mérséklését.
– Bírálta a munkaszüneti napok megszüntetésének tervét.
– Hangsúlyozta: szükségesnek tartja, hogy az alkotmány egyértelműen csak két nemet ismerjen el.
A műsor teljes terjedelmében itt visszanézhető:
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


