Gyimesi: Az előrehozott választások az egyetlen racionális kiút a jelenlegi helyzetből

Gyimesi: Az előrehozott választások az egyetlen racionális kiút a jelenlegi helyzetből

“Jobban örülnék, ha előrehozott választások jönnének – egy stabil dátum, amikor a lakosság újraosztja a kártyát” – jelentette ki Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő a baloldali Pravdának adott interjújában aznap, mikor Michal Šipos, az OĽANO frakciójának vezetője arról beszélt a közrádióban, hogy az előrehozott választások nem jó megoldás.

“Az SaS azt mondja, hogy nem támogatja az előrehozott választásokat, ugyanezt mondta eddig az OĽANO is. Én azonban úgy vélem, hogy ez az egyetlen racionális kiút ebből a káoszból. Egyetlen ügyvivő kormány mögött sem lesz a parlamentben 76 mandátumos többség, ahogy Eduard Heger visszahívott kormánya mögött sem. Az egyetlen kiút az előrehozott választások. Ezt akarja az egész ellenzék, nem tiltakozik a Sme rodina sem.”

mondta Gyimesi. Arra a kérdésre, hogy ő milyen dátumot preferálni a választásokra, azt mondta, hogy az őszi hónapokat, de nem lát elég támogatást egy ilyen forgatókönyv mögött a parlamentben, így ha lesznek előrehozott választások vélhetően júniusban kerül rájuk sor. 

A költségvetés kapcsán kijelentette, hogy annak elfogadására ugyanannyi esély van most, mint egy héttel ezelőtt (a kormány bukása előtt) volt.

“Minden képviselő saját felelőssége, hogy akar-e segíteni az embereknek, vagy sem. Az ellenzéknek az a jó, ha az embereknek rossz. De ez nem járható út. Sikerült visszahívniuk a kormányt, most már adjanak az embereknek biztosítékot, amit 12 éven keresztül ígérgettek nekik”

mondta. Hozzátette, hogy a költségvetés elfogadása megjelenhet feltételként az előrehozott választások elfogadásáért cserébe, amihez 90 támogató szavazatra van szükség.

“Az SaS már jelezte, hogy ellene szavaz, és ha az OĽANO is ellene lesz, nem kerülhet sor az előrehozott választásokra. De nagyon racionális döntésnek tartanám, ha sikerülne megállapodnunk az előrehozott választásokról és a költségvetésről is”

emelte ki.

Gyimesi elárulta azt is, mi zajlott le az OĽANO-nál párton belül, miután két napra elhalasztották a bizalmi szavazást (keddről csütörtökre).

Hírdetés

Elmondása szerint az OĽANO frakciója abban egyezett meg, méghozzá kétszer is, hogy Igor Matovič semmilyen körülmények között nem nyújtja be a lemondását, és az SaS-szel nem lesz tárgalás, hanem hagyjuk, hogy a Smerrel, Hlasszal, a kotlebásokkal leváltsák a Heger kormányt.

“Meg is szavaztuk, hogy eszerint járhasson el Eduard Heger kormányfő. Csakhogy a liberális platform 10 képviselője és Ján Budaj környezetvédelmi miniszter más véleményen volt, és nyomást gyakorolt a vezetésre, hogy legyen megállapodás az SaS-szel. Én ezt már akkor is rosz megoldásnak tartottam. Tudtam ugyanis, hogy az SaS-szel nem lehet megegyezni, mert ők nem akarnak megegyezni. Mondtam nekik, hogy házhoz mennek a pofonért. Így is lett.”

fogalmazott Gyimesi. Hozzátette:

“Ez a megoldás nekem nagyon nem tetszett, ráadásul szembe ment a frakció döntésével. Végül bebizonyosodott, hogy naiv és rossz megoldás volt. Amit most sikerült elérni megszégyenülve, el lehetett volna érni tisztességgel is. Rámutathattunk volna az SaS képviselőire, hogy az emberek tudják, kikkel váltottak le minket”

magyarázta. Kiemelte, hogy Igor Matovič elment benyújtani a lemondását, “totális hiba” volt.

Szavaiból azonban az is kiderült, hogy a legtöbb, amit az SaS hajlandó volt felajánlani az OĽANO-nak, az az, hogy egy hónapra elhalasszák a bizalmi szavazást, viszont semmilyen garanciát nem adtak mellé, hogy később nem süllyesztik el a kormányt, vagy hogy a hátralévő időben nem követelnek teljesíthetetlen változtatásokat a költségvetésben (az SaS alapvetően ellenzi az energiaárak befagyasztásának és a családtámogatási csomag jelenlegi formáját – a szerk.)

“Nem volt semmi értelme a lemondásának, mert semmit sem változtatott volna a helyzeten. A bizalmi szavazást egy hónappal elhalasztották volna, de Matovič már nem lett volna miniszter, miközben nekünk semmilyen biztosítékunk nem lett volna arra, hogy az SaS tényleg a kormány mellett szavaz majd, nem tudtuk, milyen feltételeket szab a költségvetés terén, vagy milyen személyi követelései lennének.”

mondta. Később hozzátette:

“Választhattunk a kormány bukása és a szégyen között. Erre bekövetkezett mindkettő”

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »