Palánki Ferenc megyéspüspök február 3-án, a hónap első csütörtökén az Oltáriszentség előtt együtt imádkozott a papokért, új papi és szerzetesi hivatásokért a Szent László Imaszövetség tagjaival, majd szentmisét mutatott be erre a szándékra a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A szentmise homíliáját Tóth László, az egyházmegye diakónusa mondta.
Az egyórás szentségimádást Palánki Ferenc püspök vezette. Bevezető gondolataiban a jelenlévők figyelmét arra a kérdésre irányította, mi az oka annak, hogy kevesen választják a papi és szerzetesi hivatást. „Attól függően, hogy a kérdést milyen oldalról közelítjük meg, különböző válaszok születhetnek. Egyértelmű választ nem tudunk adni. Egy biztos, Jézus kéri, hogy imádkozzunk papi hivatásokért. „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásába!” (Lk 10,2).
Már megszoktuk, nem tulajdonítunk ennek jelentőséget, megszokásból mondjuk, természetes, hogy elhangzik ez a felszólítás is – vagy mégsem? Jézus semmilyen különös dolgot nem kért tőlünk, csupán egyet kért, hogy imádkozzunk. Mély hittel kérjük minden nap, hogy Isten irgalmában látogassa meg az Ő népét, és áldja meg. Ha nagy és nehéz dolgot kért volna, könnyebben megtennénk, de Ő a leglényegesebbet kérte, hogy kitartóan imádkozzunk az aratás Urához:
Uram, nyisd meg a szemem, tágítsd ki tekintetemet és érdeklődésemet, hogy azt is láthassam, amit még nem ismerek!
Uram, nyisd meg a fülemet, tégy tisztává, tisztán hallóvá és figyelmessé, hogy meghalljam azt is, amit még nem értek!
Uram, adj nekem bizalommal teli szívet, hogy ráhagyatkozzon szavadra és hűségedre, és merje tenni azt, amit még nem tett meg!
Uram, tudom, hogy csak akkor élek, ha engedek hívásodnak, és hagyom, hogy átalakíts. Ámen.
(Willi Lambert)
Ezután a főpásztor az első apostolok meghívásáról szóló evangéliumi szakaszt olvasta fel, majd erről elmélkedett.
„A Galileai-tenger mellett járó és tanító Jézus tanítványokat gyűjt maga köré. A mennyek országának közelségéről beszél az embereknek. A hálójukat éppen vízbe vető halásztestvérek, Péter és András hallják Jézus felszólítását: Gyertek, kövessetek, emberhalásszá teszlek titeket. Majd Jakab és János is hallja a jézusi hívást.
A háló, a megélhetés eszköze, ott maradt. Ott maradt az addigi család, a hozzátartozók, a munkatársak. Jézus követésében új, eddig ismeretlen világ tárult fel előttük, új tanítás, ami időnként követhetetlenül kemény beszédnek tűnik. Olyan tanítással találkoztak, amit nem is értettek igazán. Sokan Izrael országának helyreállítását remélték Tőle, de az ország, aminek a közelsége miatt új életet kell kezdeni, nem ebből a világból való. Nehéz lehetett ezt elfogadni és Jézus után menni, az után a Jézus után, aki azt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania” (Lk 9,58), és: „Sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni” (Mk 8,31). (…)
Palánki Ferenc teljes elmélkedését ITT olvashatják.
Ezt követően a megyéspüspök szentmisét mutatott be a székesegyházban. Tóth László diakónus homíliájában arról beszélt: „Milyen szép párhuzam, hogy a mai szentmise előtt imádkoztunk papi és szerzetesi hivatásokért és az evangélium (Mk 6,7–13) az apostolok kiküldéséről szól. Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, akiket név szerint, személyesen választott ki. Elküldte őket, hogy megtérést hirdessenek, ördögöket űzzenek és betegeket gyógyítsanak. Keresztényként mi is Jézus tanítványai vagyunk. Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mit üzen számunkra ez az evangéliumi szakasz.
Az első üzenet, hogy a küldetés, a Jézusba vetett hit nem magánügy, mert a tanítványok Jézus hatalmában részesednek, tehát az Ő munkáját viszik tovább, az Ő nevében cselekednek. Életükkel Krisztust hirdetik. Keresztényként a mi életünk is példa másoknak. Ha mi nem élünk, viselkedünk úgy, ahogy azt Krisztustól tanultuk, nem vagyunk hitelesek, a keresztény közösségünk nem hiteles. Keresztényként ez is feladatunk, hogy az életünkkel hirdessük Krisztust.
A következő gondolat, hogy Jézus kettesével küldte a tanítványokat. Ha belegondolunk, egy társ mindig nagyobb biztonságot jelent. Például akkoriban, amikor veszélyes utakon jártak, éjszaka az egyik személy őrködni tudott, míg a másik pihent. Hasonlóképpen van ez a keresztény közösségünkben is. Nem vagyunk egyedül, együtt járunk az úton, a nehézségekben is mindig van mellettem valaki. (…)
Tóth László diakónus teljes szentbeszédét ITT olvashatják.
A szentmise végén – Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján – a jelenlévők balázsáldásban részesülhettek.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
