Gyermektereket hoznak létre Kárpátalján

Gyermektereket hoznak létre Kárpátalján

Pszichoszociális támogatást nyújtó gyermektereket hoznak létre Kárpátalja több településén – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) a Facebookon. A „Tvij” („Tiéd”) nevet viselő központok célja, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyerekeknek, akik közvetlenül vagy közvetve érintettek a háború okozta traumákban.

A program keretében négy helyszínen – Ungváron, Perecsenyben, Munkácson és Beregszászban – nyílnak meg ezek a terek. A kezdeményezés az EBESZ és Ukrajna Nemzeti Szociális Szolgálata közötti együttműködés eredményeként valósul meg.

A központok létrehozásáról szóló megbeszélésen részt vett Jurij Huzinec, a kárpátaljai OVA helyettes vezetője. Beszédében kiemelte:

Hírdetés

– Ez a projekt rendkívül időszerű régiónk számára. Kárpátalján jelenleg rengeteg belső-ukrajnai menekült gyermek él, viszont a helyi gyerekek is érzik a háború hatásait, és számukra is szükség van pszichoszociális támogatásra.

A megyei vezetés minden szinten támogatja a program megvalósítását.

Forrás: Kárpátalja.ma

 

The post Gyermektereket hoznak létre Kárpátalján appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »