Megint tele van a média és az Internet valamivel. Most éppen László Petra N1 tévés „gyerekrugdosódásával”. Már amúgy is akartam erről írni, Olasz Sanyi barátom csak ráerősített a kérésével, hogy nézzem meg, kockázzam ki, és lássam, hogy nem is úgy volt. Letöltöttem több videót is, lelassítottam, kikockáztam, és tényleg. A szír gyerekes apuka felrúgása nem teljesen egyértelmű. Szerintem nem az operatőrnő lábától esett el. De a világsajtó felkapta, és telenyomta vele a Netet és a Youtube-ot.
Mi is történik? Elindul a tömeg, nekimennek a rendőröknek (hozzáteszem, bármelyik rendőrben is elakadhatott és eleshetett volna), és LP mellé érve lendül egy láb, a férfi hatalmasat esik, rá a gyerekre. Többen felvették. Aztán ez lett belőle.
Egyébként a Reuters felvétele a leggusztustalanabb, hiszen lassítva mutatják azt, hogy a férfi fut, majd elesik. Úgy mutatva be, hogy ez szándékos buktatás miatt történt. Csak éppen a felvételből kimaradtak a leglényegesebb, bizonyságul szolgáló képkockák:
Már-már hajlanék arra, hogy védelmembe vegyem LP-t, de van korábbi felvétel is, amin tényleg látszik, hogy „rugdosódik”. S akkor végre megnyugodhatnak azok, akik kígyót-békát kiáltanak, mert lám, van más film is, amin „gyerekbe rúg”, meg mindenkibe:
És különben is, ő az N1 tévése, ami „köztudottan” jobboldali, tehát biztosan fasiszta, és akkor fajgyűlölő. És hát tessék kérem, látszik, hogy ezek tényleg fasiszták, akik gyerekeket rugdosnak… és a többi, és a többi… Folytathatnám.
Remélem, azok, akik eddig is gondolatban vérdíjat tűztek ki LP fejére, most elégedetten dörzsölgetik a tenyerüket, mert egy érzés kielégítésre került bennük. Az ember hajlamos bedőlni a hullámoknak, úszni az árral – ilyen a többség. Olvas, lát valamit, írnak egy cikket, mondanak valamit valamiről, és átveszi a hangulatát úgy, ahogy van. Ő is beáll a huhogók sorába, mert nincs önálló véleménye. A média rászoktatott minket (engem nem – és tisztelet a sok többi kivételnek) arra, hogy felüljünk neki, és elfogadjuk. Melyik média? Hát az mindegy. Akinek az egyik tetszik, az egyik, akinek a másik, a másik. Ez most mindegy is.
Kevesen tudják, de én néha a legbugyutább romantikus filmen is képes vagyok könnyet hullajtani. A Titanic-on pont nem, de volt rá számos egyéb példa. Ezt sok pasi titkolja, pedig ez nem bűn, vagy nem betegség. Úgy hívják, empátia. Vagyis annyira beleélem magam a dologba, átérzem a szitut, hogy megérint.
Úgyhogy mondok egy másik példát: Állsz a saját országod határán, kint a pusztában. Napok óta kimerült vagy, mert alig alszol. A helyzet feszült, mert szemből özönlenek feléd valakik, akik nem tudod, honnan jönnek, nincsenek papírjaik, semmibe veszik az országod rendőreit, mert üvöltenek nekik, rájuk rontanak, megdobálják őket – tudom, hogy vannak törött bordájú és törött lábú rendőrök, akikről a média nem számol be, és meg is értem. Amúgy is billeg a léc a „menekültekkel” kapcsolatban, hiszen sokan nem kedvelik őket, mert félnek tőlük, és nem kell olaj a tűzre.
Szóval ott állsz a határon, látod a végletekig kimerült és tehetetlen rendőröket, akik szintén családapák, férjek, és gyakorlatilag az lenne a feladatuk, hogy megvédjék az országot – persze ehhez nem kapnak megfelelő utasításokat és főleg eszközöket. Aztán a tömeg megindul, nekiront a rendőröknek, rohannak feléd is. Benned is elszakadhat valami, és innen már lényegtelen, hogy ki vagy te, lényegtelen, hogy a te lábadban esett-e el az egyik, vagy magától.
Van valami a fejedben erről az egészről, kavarognak benned az érzések. Lehet éppen pillanatnyi gyűlölet is. Bármi, hiszen te is ember vagy. És akkor lehet mondani a klasszikus idézetet is: az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen.
Nos hát, kedves olvasók, kövezzék csak ezt a szerencsétlen nőt, vagy kövezzenek engem, de én nem tudok annyira haragudni rá, mint sokan. Mert nem látok bele a fejébe és a lelkébe, nem tudom, mi volt a szándék benne. Mert én sosem a tetteket veszem alapul, hanem a szándékot. Ezért is tudok mindig és mindenkinek megbocsájtani – noha nem vagyok Isten. Istennek kell megbocsájtania, mert ez a mestersége.
Magánvélemény: szerintem a kétségbeesett rendőröknek próbált segíteni megakadályozni, hogy áttörjenek – biztos dühös is volt. Szerintem belefér.
Tegyük fel a kérdést önmagunkban: ismerjük ezt a nőt? Láttunk olyan profi újságírót, aki elment LP családjához, barátaihoz, ismerőseihez, és megkérdezte, milyen ember? Egy vérengző vadállat, aki üti, veri, rúgja a neki nem tetsző gyerekeket? Mondjuk a cigányokat, ha már úgyis N1-es, vagyis Jobbikos, vagyis fasiszta… Én nem tudom tehát, milyen ember ő. Nem tudom, hogy a lábemelések, utánarúgások elementáris gyűlöletből táplálkoztak-e, vagy csak pillanatnyilag szakadt el a cérna.
Az egész szitu úgy pocsék, ahogy van, mindenestől. Szíriaistól, rendőröstől, tévésnőstől, EU-stól, valódi hátterestől… Sok filmet láttunk már arról, hogy a háború mivé teszi az embereket, hogyan hozza ki belőlük az állatot.
Nem tudjuk, mi volt annak a szíriai apának a fejében, aki elindult a saját országából, mert akar jól élni. És fontos itt a „jól” szó. Hiszen ha csak a háború elől akart volna menekülni, biztonságba, akkor elég lett volna pusztán néhány száz kilométert megtennie. Törökország, Görögország, Macedónia, Szerbia – mind békés, biztonságos országok, ott már nem tört senki az életére. Vagyis az apuka nem azért ment neki a rendőröknek, nem azért veszi semmibe a mi törvényeinket, mert mögötte éppen lőttek, vagy vadásztak rá. Egyszerűen csak követeli magának a német életszínvonalat. Mindenki döntse el magában, hogy ez mennyire jogos vagy sem. Az, hogy egy háborús országból jön, felhatalmazás bármire? Ez jogalap arra, hogy neki az járjon, amit ő akar? Ez jogalap arra, hogy semmibe vegyen mindenféle törvényt mindenhol? Akkor neki mindent szabad?
Ha Magyarországon lőnének (vagy jelen esetben itt Székelyföldön), és gyerekem lenne, nem indulnék el Bulgária felé, majd úsznám át a Fekete-tengert, hogy aztán Törökországba jussak. Vagy nem indulnék el Svájcba, vagy Svédországba, hogy nekem márpedig ott kell élnem, az jár, mert szegény menekült vagyok. S közben nem dobálnám kövekkel a határokon a rendőröket, nem venném semmibe más országok törvényeit. Szerintem az első olyan helyig mennék, ahol béke és biztonság van, és alázattal – még egyszer a szó: alázattal – elfogadnék mindenfajta segítséget.
Hosszasan lehetne taglalni még ezt a kérdést, mert nagyon sok oka és előzménye van nagyhatalmi szinteken. De akkor ebből egy könyv lenne.
Itt most csak a szír gyerekes apáról és a tévésnőről van szó. Ahogy az imént írtam: pocsék az egész szitu. Mert nem tartom ártatlannak a szír apukát sem az ügyben, és LP-t sem annyira nagyon bűnösnek, mint amennyire sokan. Kisembereket kergetnek olyan szituációkban a világban, ahol nem lehet mindig csak jó döntéseket hozni. Karosszékből ítélkezni pedig legalább annyira rossz, mint nekimenni a rendőröknek, vagy elgáncsolni egy gyerekes apát.
Az egész szitu úgy pocsék, ahogy van… Szerintem bocsássunk meg a lelkünk mélyén mindenkinek, és dobjuk el ezt a lerágott csontot.
Both Gábor
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
