Gyermeknappal egybekötött családi olimpiát tartottak Feketenyéken

Gyermeknappal egybekötött családi olimpiát tartottak Feketenyéken

Gyermeknappal egybekötött családi olimpiát tartottak Feketenyéken Kürthy Judit2025. 06. 09., h – 17:32 Feketenyék |

Négyfős családi csapatok mérkőztek meg egymással az idei gyereknappal egybekötött Feketenyéki Családi Olimpián. Az eredményhirdetésen több mint 120 nyereménytárgyat osztottak ki.

A feketenyéki önkéntes szervezetek szoros együttműködésével valósult meg idén is a családi olimpia, ahova a szervezők számításai szerint falu lakosainak többsége kilátogatott.

Ajándék mindenkinek

Összesen 123 gyermek vett részt a versenyben, akiknek a helyi vállalkozók és szervezetek biztosították a nyereményeket, minden egyes résztvevő kapott valamilyen ajándékot.

Aki az első helyen végzett, először húzhatott a felajánlott ajándékok sorszámai közül, de ez nem jelentette azt, hogy ő húzta ki a legértékesebb ajándékot. Ezt így tartottuk igazságosnak

Hírdetés

 – árulta el az Új Szónak Csady Zsuzsanna, Feketenyék polgármestere, a rendezvény főszervezője, majd megköszönte minden felajánló szervezetnek, magánszemélynek és a község képviselőinek a befektetett munkát és a hozzájárulást.

Köszönet az önkénteseknek

A nyugdíjas klub, a vadászszervezet és a Csemadok helyi alapszervezete és az önkormányzat biztosította a gyermekek számára az ételt. A kapott jeggyel sült krumplit, hot-dogot, gulyást, palacsintát és lángost kérhettek.

A község összes alkalmazottja és a helyi szervezetek tagjai is mind segédkeztek. Mintegy 35 önkéntes vett részt a szervezésben idén. A segítők lelkes munkájának köszönhető, hogy érvől évre ilyen sikeres a családi olimpiánk

 – osztotta meg. A sportszervezet focit szervezett a gyerekeknek, ők a feketenyéki A-csapattal mérkőzhettek meg, de voltak még légvárak és floorball is, az egyes versenyszámokat pedig a helyi alapiskola pedagógusai vezényelték le.

Az idei családi olimpián több mint 600-an vettek részt. A község vezetése büszke arra, hogy a helyi eseményeken kortól és nemtől függetlenül szórakoznak együtt a lakosok.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »