Gyermekmolesztálás miatt csődben az Amerikai Cserkészszövetség

Gyermekmolesztálás miatt csődben az Amerikai Cserkészszövetség

Csődvédelmet kért a több ezer gyermekmolesztálási ügyben érintett Amerikai Cserkészszövetség – számol be a Euronews. 

Az idén 100 éves szervezettel szemben tavaly robbant ki botrány. A legfrissebb jelentés szerint majdnem 8 ezer feltételezett elkövetőről, és több mint 12 ezer áldozatról lehetett tudni. A szervezet most azért jelentett csődöt, mert egy törvénymódosítás következtében meghosszabbodott a cselekménytől eltelt perelhetőségi idő, ezért nem lehet tudni, hogy még hány korábbi áldozat igényel kártérítést.

Hírdetés

Szakértők szerint meghaladhatja az egymilliárd dollárt is a kártérítések összege, ezért a szövetség most megválik mindentől, amit pénzzé tehet, eladják a táborokat és az ingatlanokat.

A cserkészek gyermek-molesztálási botránya átlépte Amerika határait is. Bernard Preynat francia pap 20 éven át vezetett egy cserkészszövetséget, és beismerte, hogy ezalatt szexuálisan molesztálta a rá bízott gyermekeket. 

Az ügyész legalább nyolc év börtönbüntetést kért, 7 és 15 év közötti gyerekek és fiúk ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt. Ítélet március 16-án várható az ügyben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »