Egy gyermek Isten ajándéka. Vannak, akiknek nem adatik meg ez az áldás, de a többségnek igen. Elszomorító, hogy akadnak olyan anyák is, akik olykor a nem megfelelő anyagi körülményeik miatt, talán nemtörődömségből elhagyják gyermekeiket.
Kárpátalján többezer elhagyott gyermek él az utcán, gyermekotthonokban, olyan sorsba kényszerítve, melyet nem érdemelnek meg. Ennek a sorsnak a jobbításán dolgozik a Sámuel Alapítvány immár húsz éve. Isten segítségével az alapítvány már száz gyermek számára talált szerető, biztonságos otthont. Most Sipos Gézával, az alapítvány elnökével beszélgettünk az eltelt időszakról, valamint a jövőbeli tervekről.
– Beregsomban születtem, értelmiségi családban. Középiskolai tanulmányaimat a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában végeztem, majd felvételt nyertem az Ungvári Kereskedelmi Technikum levelezői tagozatára, ahol áruszakértői képesítést szereztem. Ezt követően közel harminc évig a kereskedelemben dolgoztam. Mivel édesapám pártember volt, mi a testvéremmel nem voltunk megkeresztelve. Felnőttként sokat jártam el a Beregszászi Református Templom előtt, és egyre jobban érdekeltek a benti események. Egyik vasárnap úgy határoztam, hogy meghallgatom az istentiszteletet. Akkor engem valami megfogott, és onnantól kezdve igyekeztem mind gyakrabban ellátogatni a templomba, majd részt vettem felnőtt konfirmáción is, előtte pedig megkeresztelkedtem. Elém került akkor egy ige, ami a mai napig rendszeresen elkísér: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1).
– Egyházi és világi személyek, látva a Beregszászi járásban lévő utcagyerekeket, azon kezdtek el gondolkodni, hogyan is lehetne nekik segíteni abban, hogy jobb körülmények közé kerülhessenek. Így 2001-ben megalapították a Sámuel Alapítványt, 2006. augusztus elsejétől pedig én lettem az alapítvány vezetője. Maga a név a Szentírásban azt jelenti, hogy Istentől elkért. Mi pedig minden nap kérjük az Urat, hogy segítse és vezesse munkánkat. Célunk a gyermekmentés, a gyermekek családba helyezése.
– A Sámuel Alapítvány együtt dolgozik a megyei gyámügyi osztállyal, általuk ismerhetjük meg a segítségre szoruló gyermekeket. Több módja van annak, hogy a gyermek családba kerülhessen. Az egyik ilyen a családtípusú gyermekotthon, amelyben a szülők a saját gyermekeikkel együtt maximum tíz gyermeknek adhatnak otthont. A második lehetőség a befogadó család. Itt a szülők a saját gyermekeikkel együtt összesen négy gyermeket nevelhetnek. A harmadik lehetőség pedig a gyámcsalád, ahol a gyámszülők és a befogadott gyermekek között vér szerinti, rokoni kötelék van. Emellett feladatunk az örökbefogadás segítése, támogatása. Hangsúlyoznom kell, hogy csak Ukrajnában élő szülőknek tudunk segíteni az örökbefogadás során. Többször megkerestek már Magyarországról, hogy Kárpátalján született gyermeket szeretnének örökbefogadni és Magyarországon nevelni. Ez egy hosszú és bonyolult folyamat, amelyhez Kijev elbírálására van szükség, és amelyben mi, a Sámuel Alapítvány még nem tudunk segítséget nyújtani.
– Fennállásunk húsz éve alatt volt számtalan nehézség, de nagyon sok áldás és öröm is. Két hónappal ezelőtt a Beregszászi Református Templomban gyűltünk össze hálát adni az alapítvány működésének húszéves évfordulójáért, a gyermekekért és szülőkért. Pár percben minden család, akiknek eddig segíteni tudtunk, elmondta történetét. Látva azokat a fiatal felnőtteket, akik egykor szinte csecsemőként kerültek gondoskodó emberekhez, öröm és hála fogalmazódott meg bennünk. Hála az Úr felé, aki lehetővé tette mindezt. Ez alatt az idő alatt száz gyermek szerető családba kerülését segíthettük elő, amely nagy dolog számunkra, azonban még mindig több ezer gyermek vár arra, hogy biztonságot adó otthona lehessen.
– Az alapítvány vezérigéje így hangzik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be” (Mk 9, 37). Első látogatásom egy gyermekotthonban nagyon nehéz volt. Akkor szembesültem azzal, hogy mennyi elhagyott gyermek él vidékünkön. Ekkor döbbentem rá arra, hogy Istennek terve van velem, velünk, az alapítvánnyal, hogy segíthessünk az elhagyott gyerekeknek szerető családot találni.
– Feleségemmel két lánygyermek szülei vagyunk. A nagyobbik lányom nevelt gyermekem, a feleségem első házasságából, négy évesen lettem az ő édesapja. Nagyon szeretjük egymást, mindenben támogatjuk a másikat. Ő már családos, van két lány unokám, a nagyobbik a nagyberegi líceum diákja, a kisebbik pedig Mezőváriban jár középiskolába. Kisebbik lányom vőlegényével külföldön vállalt munkát. Nem egyszerű azt megélni, hogy csak ritkán látjuk egymást, de akkor igyekszünk tartalmas időt tölteni együtt.
– Hála Istennek, egyre több szülőpár jelentkezik örökbefogadásra, akiknek segíteni szeretnénk. A meglévő otthonok jelenleg is működnek. Várjuk a nevelőszülők jelentkezését is. Most azonban egy új kihívással találtuk szembe magunkat. A húsz évvel ezelőtt családra talált gyerekek felnőttek. A jogi szabályok szerint a tizennyolcadik életévüket betöltött személyek – vagy ha van tanulmányi jogviszonyuk, akkor 23 éves kor után – kikerülnek a családtípusú gyermekotthonokból vagy a befogadó családokból. De mi nem szeretnénk őket szem elől téveszteni, hagyni elkallódni. Figyelemmel szeretnénk kísérni felnőtt életüket, ezért terveink között szerepel, hogy Beregszászon működtessünk egy átmeneti otthont a 18+-os fiataljaink számára. Így, ha esetleg a fiatal elmegy külföldre kipróbálni magát, van hová hazatérnie, vagy aki itthon szeretne munkát vállalni, de nem tud albérletet fizetni vagy saját házat vásárolni, neki is legyen egy otthona.
Kurmay Anita
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
