Gyermekekről felnőtteknek – beszélgetés gyermekterápiákról Nagykaposon

Gyermekekről felnőtteknek – beszélgetés gyermekterápiákról Nagykaposon

A hét elején a Nagykapos és Vidéke Társulás és a helyi Magyar Közösségi Ház vendége PaedDr. Vajányi Orsolya, a buzitai Pillangóház fejlesztőpedagógusa, TSMT I. terapeutája volt.

A szülőket és szakembereket egyaránt megszólító előadás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap és Szlovákia Kisebbségi Kulturális Alapja támogatta, az előadás érintette a gyermekek fejlődését támogató, Kelet-Felvidéken is elérhető terápiás lehetőségeket.

A témában olvasgatva és saját környezetemben szétnézve szülőként is feltűnik az, amit a fejlesztő szakemberek és pedagógusok egybehangzóan tapasztalnak az utóbbi időben, hogy

megsokszorozódott a segítségre szoruló gyerekek száma.

Vagyis egyre több az olyan gyerek, akit fejlődésének bizonyos szakaszában valamilyen területen (pl. mozgás, kognitív képességek) segíteni, fejleszteni szükséges.  Ennek hatására már egyre inkább terjednek a gyógypedagógusokkal, pszichológusokkal, logopédusokkal, mozgásterapeutákkal dolgozó fejlesztőházak, főként a nagyobb városokban. Azok a magyar családok azonban, akik Felvidék keleti részén élnek, nincsenek ilyen szerencsés helyzetben, mert

nagyon ritka, ha a fejlesztésre szoruló gyerek számára sikerül magyarul beszélő szakembert találni a közelben. 

Talán éppen ezért is volt annyira örvendetes Bodrogköz és Ung-vidék pedagógusai és a szülők körében Vajányi Orsolya hétfői előadása. Ő a Kassától 35 km-re található Buzitán üzemelteti fejlesztőházát a magyarországi Pillangóház szlovákiai központjaként. A 3-11 éves gyerekek számára komplex fejlesztést kínálnak – kognitív- és mozgásterápia – személyre szabott, egyéni, illetve csoportos formában egyaránt. 

Hírdetés

Az előadás során beszélt azokról az intő jelekről, melyek megléte esetén ajánlott a fejlesztés a gyerek számára.

Laikusként lehet, hogy csak annyit látunk:  kisgyermekünk mozgása esetlen, nehézkesebb, túl lassú a gyerek fejlődésének a tempója, vagy éppen túl gyors, még nem beszél – ezek hátterében azonban általában az idegrendszer éretlensége áll.

Az általuk alkalmazott fejlesztési módszerekkel segíteni tudják a gyerek idegrendszerének érését.

Az elsődleges mozgásterápia, mellyel Buzitán dolgoznak az ún. TSMT (tervezett szenzomotoros tréning, vagy okosító torna), amely fejleszti a gyermekek nagy- és finommozgását és jótékony hatással van az idegrendszerre, így nagyon jól alkalmazható a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknél is. A terápia nemcsak akkor ajánlott, amikor a gyerek fejlődése elmarad vagy eltérést mutat a kortársaitól, de ajánlott figyelemzavar, hiperaktivitás, beszédfejlődési zavar (beszédhiba), tanulási zavar, magatartási zavar, beilleszkedési zavar, ügyetlen mozgás, egyensúlyzavar, iskolaérettségi probléma esetén is. 

Vajányi Orsolya elmondta, hogy szeptemberben Kassán szervezték meg a Gyermekterápiák Nemzetközi Konferenciáját a témában jeles előadókkal és szakértőkkel, éppen amiatt, hogy a hazai szakma első kézből hallhasson a jelenleg alkalmazott terápiás lehetőségekről, valamint a konferenciával lehetőséget kívántak teremteni arra, hogy a téma iránt érdeklődők, szakemberek kapcsolatokat építsenek egymással. Ugyancsak tervben van még további fejlesztő képzések megvalósítása az ország keleti részén élők számára, hogy hatékonyabban tudják kezelni a tanulási nehézségeket.

A nagykaposi Magyar Közösségi Ház terme megtelt a téma iránt élénken érdeklődő szülőkkel, óvónőkkel és pedagógusokkal. Jó volt látni az előadáson, hogy a gyerekek fejlődése ennyi embert megmozgatott. 

Vályi Edit/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »