Gyerektáborban kukkolta a zuhanyzó lányokat egy perverz Zamárdiban

A szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, felülről videózta telefonjával a zuhanyzó lányokat egy férfi az egyik zamárdi gyerektáborban. Az Index olvasója a Balaton Soundon dolgozott, de szállást a helyi ifjúsági táborban kapott, a kukkolót ő vette észre július 6-án, szombaton éjjel.

"Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk" – írta.

A Balaton Soundon dolgozó lány azonnal körbeírt a táborban lakó munkatársainak, hogy figyelmeztesse őket. Néhány óra múlva egy másik lány is jelezte, hogy látott egy gyanús alakot.

Hírdetés

"Újabb két és fél óra elteltével ismét feltűnt a férfi, és megint a telefonját átdugva készített felvételeket a lányokról ott, ahol rólam is. Az összes lebukásánál nyugodtan hagyta el a helyszínt, és egyáltalán nem sietett."

Másnap hárman is feljelentést tettek, a rendőrök pedig néhány órával később komplett akciótervvel álltak elő, hogy lebuktassák a férfit. Két civil ruhás nyomozót küldtek a táborba, akik annál a helyiségnél álltak lesben, ahol a lányok fürödtek. Sokat nem kellett várniuk, mert két táborozó diák az egyik mellékhelyiségben észrevette a kukkoló férfit. Akkor is teljesen nyugodtan próbált elmenni, de a rendőrök a falhoz szorították, a telefonját elvették és megbilincselték.

Kiderült, hogy a középkorú férfi a fesztiválon dolgozott villanyszerelőként. A rendőrök több szúró eszközt is találtak nála.

Múlt héten kedden egyébként egy másik kukkoló férfit is elfogtak. Ő egy balatonboglári apartmanház falaiba rejtett kamerákat, így kukkolta a nyaralókat.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »