Gyerekekből álló banda tartja rettegésben a várost

Gyerekekből álló banda tartja rettegésben a várost

Felgyújtják a konténereket, zaklatják a turistákat, a helyiek kezéből kitépik a táskát. A gyerekekből álló banda tagjai 6 és 12 év közöttiek.

Tizennégy évesnél is fiatalabbakból álló banda tartja félelemben Mezőlaborc lakóit. A roma gyerekek zaklatják a turistákat, konténereket gyújtogatnak, a legutóbbi eset során pedig egy fiatal férfi kezéből tépték ki a bevásárlással teli táskáját, miután kilépett az üzletből. A város lakóinak egyharmada roma – írja a JOJ TV.

Martin Dimun, a helyi városi rendőrség elöljárója szerint a banda tagjai 6 és 12 év közöttiek. Gyakran idősekre támadnak, akiktől már pénzt és mobiltelefont is loptak. A városi rendőrség jól ismeri a gyerekeket: a Zámočnícka utcában két család gyerekeinek öt fős csoportja, a Dukelská utcában pedig három család gyerekeinek hét fős csoportja tartja terrorban a helyieket.

Hírdetés

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a problémás gyerekek még a 14 éves kort sem érték el, így nem vonhatóak büntetőjogi felelősségre, szüleik ellen pedig csak abban az esetben indulhat eljárás, ha fennáll annak gyanúja, hogy a gyerekek erkölcsi nevelését veszélyeztetik. „A szülők egyáltalán nem törődnek azzal, hol vannak. Inkább a saját dolgaikkal foglalkoznak” – tette hozzá Dimun.

Dimun szerint a legnagyobb probléma, hogy látják, a helyiek nem tesznek semmit, amikor konténereket borogatnak, erkélyről lopnak, ezért aztán egyre messzebbre merészkednek: a közelmúltban eszméletlenségig ütöttek egy eladót, a nő ekkor majdnem életét vesztette – idézte fel az esetet a JOJ TV.

(noviny.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »