Gyerekek tömeges kivégzését tervezte a fiatal férfi, akit a napokban ítéltek el Kulcsár Péter2025. 09. 13., szo – 08:22
A bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság meghozta a végső döntését az ügyben.
A 24 éves Máriót azzal kapcsolatban vették őrizetbe, hogy előre elhatározott emberölés előkészítésében vett részt, valamint törvénytelen fegyver- és lőszerkereskedelemben is bűnrészes volt. A gyanú szerint egy interneten megrendelt hangtompító beszerzése és a pisztoly terve is részét képezte annak a tervnek, amely során több ember – köztük gyerekek – meggyilkolását is fontolgatta, akár óvodákban vagy a nyílt utcán – írja a Joj.
A pszichológiai szakértői vélemények szerint Mário állapota nem felelt meg a súlyos, tünetes pszichotikus zavar kritériumainak: képes volt felismerni saját tettei veszélyességét és kontroll alatt tartani azokat. Ez a megállapítás nagy jelentőséggel bírt az ítélethozatal során.
A bíróság végül bűnösnek találta a férfit fegyverkereskedelemben és fegyverhasználathoz szükséges kiegészítők beszerzésében, valamint abban, hogy a bűncselekmény előkészítését elkövette. Négy év szabadságvesztést szabtak ki rá, amit egy megfelelő biztonsági intézetben kell letöltenie.
Az emberölés előkészítésének vádpontjában azonban a készültségi stádium megszűnését állapította meg a bíróság – tehát ebben a részben nem találta kellően bizonyítottnak a teljes előkészületet. Az ítélet nem jogerős, mind az ügyész, mind az ügyvéd még nyújthat be fellebbezést.
(joj)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


