Gyenge az MSZP-Párbeszéd-DK ex-SZDSZ-es zsidaja a szentesi választókerületben is

Gyenge az MSZP-Párbeszéd-DK ex-SZDSZ-es zsidaja a szentesi választókerületben is

Csongrád megye 3. számú választókerületében az MSZP és a DK közös, tapasztalt jelöltje 5 százalékkal kevesebb voksra számíthat, mint a baloldal négy évvel ezelőtti indulója – derül ki az Iránytű Intézet friss felméréséből. A jelölt támogatottsága jelentősen alacsonyabb, mint az MSZP–Párbeszédé és a DK-é a pártot választani tudó szavazók körében összeadva.

A választókerületben az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 45 százaléka a Fidesz–KDNP jelöltjére szavazna. Szabó Zoltán Ferenc a Jobbik színeiben 30 százalékot tudhat maga mögött. Az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltjére, Eörsi Mátyásra pedig 16 százalék szavazna. Az LMP jelöltje 4, a Momentumé 2 százalékon áll.

A mérés eredményei összevethetők a 2014. évi országgyűlési választás eredményével. Akkor Farkas Sándor az érvényes szavazatok 45,8 százalékát szerezte meg. A Jobbik színeiben Dudás Zoltán Sándor 24,3 százalékos eredményt ért el, míg a baloldal közös jelöltjére, Komáromi Zoltán Pálra 21,3 százalék voksolt. Az ellenzéki erőviszonyok a baloldal és a Jobbik között azóta jelentősen módosultak utóbbi javára. Gurdon Lajos az LMP színeiben 3,8 százalékot szerzett.

A választókerületben a Fidesz–KDNP a teljes népesség 27 százalékának támogatását tudhatja maga mögött. A Jobbikra a választókerület jogosultjainak 15 százaléka voksolna. Az MSZP–Párbeszéd a teljes népességben mindössze 6, a DK 5 százalékon áll. Az LMP-re 3 százalék voksolna.

Hírdetés

A választókerület jogosultjainak 21 százaléka szavazna, de jelenleg nincs szilárd pártpreferenciája, míg a jogosultak 15 százaléka szintén szavazna, de nem mondja meg, hogy mely pártra.

A pártot választani tudók 46 százaléka a Fidesz–KDNP-re, 25 százaléka a Jobbikra voksolna egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson, míg az MSZP-P ebben a kategóriában 10, a DK 9 százalékon áll. A választókerületben az LMP 5 százalékos támogatottsággal bír, a Momentum 3 százalékon áll.

Átszavazási hajlandóság figyelhető meg a Jobbik jelöltjének irányába.

Az ötszáz fős kutatás mintavétele 2018. március 18-ától március 20-áig zajlott, a választókerület felnőtt népességének eloszlását nemek, korcsoportok, legmagasabb iskolai végzettség, települési jogállás szerint tükröző minta lekérdezésével.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »