Gyászmisék XVI. Benedek pápáért a gyulafehérvári főegyházmegyében

Gyászmisék XVI. Benedek pápáért a gyulafehérvári főegyházmegyében

Főegyházmegyei rendelkezés értelmében minden templomban szentmisét végeztek az elhunyt emeritus pápa lelki üdvéért. A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban január 9-én 18 órakor Kovács Gergely érsek mutatott be gyászmisét. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológiai karon, amelynek Joseph Ratzinger a díszdoktora volt, január 9-én 19 órakor mutattak be gyászmisét.

A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban bemutatott gyászmisén részt vett Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Kerekes László segédpüspök, a központi papság, valamint a főegyházmegye különböző településeiről érkezett lelkipásztorok.

Szentbeszédében Kovács Gergely érsek kiemelte: az elhunyt emeritus pápa meggyőződéssel vallotta, hogy új erővel és új lelkesedéssel kell hirdetnünk az evangéliumot. Ehhez alaposan, jól és biztosan kell ismernünk hitünket, mert csak így leszünk képesek azt továbbadni.

A főpásztor Joseph Ratzinger püspökké szentelésekor választott jelmondatára utalva – „cooperatores Veritatis” vagyis „az Igazság munkatársai” – hangsúlyozta: az Igazság nem valami kigondolt dolog, hanem egy személy: Isten Fia. Benedek pápa üzenete pedig az, hogy ne egy elméleti igazságot kövessünk, hanem az Urat.

Homíliája végén az érsek elmondta: a XVI. Benedek pápa által 2006-ban megírt végrendeletet olvasva Márton Áron püspök utolsó körlevele jutott eszébe, melyben így írt a szentéletű püspök: „Elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül”. Benedek pápa pedig a következőket hagyta ránk: „Maradjatok állhatatosak a hitben! Ne hagyjátok, hogy összezavarjanak benneteket!” Kovács Gergely érsek is arra bíztatta a híveket, hogy ne hagyják magukat félrevezetni semmilyen feltevésekkel.

Hírdetés

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia karon január 9-én Holló László és Nóda Mózes teológiai tanárok mutattak be gyászmisét, amelyen a diákok is részt vettek.

Homíliájában Nóda Mózes intézetvezető kiemelte: a kolozsvári teológia tanári és diák közösségének azért is sajátos a helyzete, mert „az elhunyt emeritus pápa karunk díszdoktora; a díszdoktor a közösség tiszteletbeli tagja”, ezért Kolozsváron kettős minőségében emlékeznek rá: az elhunyt emeritus pápára és a kar díszdoktorára is. 

XVI. Benedek teológiai munkássága mint prefektus és pápa nagy elismerésnek örvend. A krisztusi kinyilatkoztatás és tanítás hűséges tanítója és magyarázója volt ő. Nóda Mózes VI. Pál pápát idézve kiemelte: „Ha imádkozunk, megváltozik a világ, mert az imádság az Egyház lélegzése”. Ahogyan Joseph Ratzinger fogalmazott: „a világ nem változik jóra, hacsak az emberek nem lesznek jók. A megváltozásra azonban nincs hathatósabb erő az imánál, általa kitárulunk Istennek és engedjük, hogy átformáljon. Így az igazság munkatársaivá válhatunk.”

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS; András Szabolcs

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »