Gyászmise XVI. Benedek pápáért

Gyászmise XVI. Benedek pápáért

„Kísérjük imádságunkkal a földi életből eltávozott XVI. Benedek pápát, Isten igazságának nagy munkatársát, és kérjük a megdicsőült Urat, hogy teljesítse hű szolgájának vágyát, megadva neki az örök haza örömét!”

E gondolattal jelent meg a párkányi plébánia honlapján a XVI. Benedek pápa lelki üdvéért meghirdetett szentmise. Az esperesi körzet papjai a hónap közepén találkoztak a rekollekció keretében. Ez alkalommal szentmisét tartottak a párkányi Szent Imre-plébániatemplomban. A szentmisét a kerület tíz papjának közreműködésével ft. Fóthy Zoltán kerületi esperes celebrálta.

A gyászmise homíliáját Farkas Zsolt plébános, a kerületi esperesség titkára tartotta. Homíliája elején a krisztusi szeretetről, az igazság szeretetéről, Krisztus befogadásáról beszélt. Majd rátért Benedek pápa krisztusi tanításának, identitásának közvetítésére. Hirdetni és védeni kell az elhunyt pápa tanait, aki teológusként és emberként kimagasló egyénisége volt  az egyháznak. Krisztusi identitását nemcsak hatalmas tudása, de élete is tanúsította. Emberség, szerénység és alázat jellemezte őt, bármerre járt a világban.

– idézte Benedek pápa elveit Zsolt atya.

Hírdetés

Tanúságot tett a pápával való személyes, felejthetetlen találkozásáról is. 2010-ben felvidéki magyar ministránsokat vitt Rómába, amely csapatot bemutatta Benedek pápának is, akinek teljes ismeretei voltak nemcsak Szlovákiáról, de az itt élő magyarságról is. Amit sosem felednek – valószínűleg a résztvevők sem – hogy

S nekünk pedig tanúságot kell tennünk hitünkről, magyarságunkról! Imádkozzunk a pápa lelki üdvéért! – fejezte be Zsolt atya homíliáját.

Szlovák nyelven Hupko Jozef garamkövesdi plébános mondott beszédet. Ő a hála, a köszönet és a szeretet kinyilvánításával vezette fel gondolatait. Mai világunkban sajnos ezek az erkölcsi, krisztusi tanok úgy tűnik, kiesnek a generációk életéből. Külön szólt az idősek tiszteletéről, a velük való törődésről. Majd ő is idézte XVI. Benedek pápa tanait, példáját, aki minden néphez és nemzethez Krisztus igaz szolgájaként szólt. Legyünk hálásak, mondjunk köszönetet az Úrnak, hogy őt adta nekünk lelki vezetőnek.
A szentmisét megelőzően szentségimádáson vehettek részt a hívők.

Dániel Erzsébet/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »