93 éve, 1929. október 31-én született Bud Spencer olasz színész, Terence Hill elválaszthatatlan partnere. Kettősüket gyakran emlegették az olasz spagetti-western Stan és Panjaként.
Carlo Pedersoli néven Nápolyban látta meg a napvilágot, állítólag világra jöttekor hat kilót nyomott. Jómódú családba született, német nevelőnője volt, ezért egy ideig nehézségei voltak az olasz nyelvvel, különösen a nápolyi tájszólást nem értette.
A gazdagság azonban nem tartott soká, a Pedersoli család tönkrement, amikor kikötői vasgyáruk előtt felrobbant egy ott horgonyzó hajó. Szűkös évek következtek, a család gyakran költözött.
Carlo nyolcévesen kezdett úszni az egyik helyi sportklubban. Először csak a saját kedvére tempózott, még a középiskolában sem voltak sportolói vágyai. A gimnáziumot tizenhét évesen fejezte be, átlagon felüli eredménnyel.
Érettségi után a római egyetem kémia szakán folytatta tanulmányait, de hamar abbahagyta, mert a család Dél-Amerikába költözött. Rio de Janeiróban gyári munkásként futószalag mellett is dolgozott, miközben igyekezett elsajátítani a portugál nyelvet.
Ezekben az években szerette meg a brazil zenét. A fiatalember mindössze két évet töltött hazájától távol, 1948-ban már ismét Itáliában próbált boldogulni.
Beiratkozott a jogi karra, és sportpályafutását is folytatta. 1948-ban megnyerte az olasz bajnokságot mellúszásban, 1950-ben pedig a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy percen belüli idővel.
1950-ben – még Carlo Pedersoli néven – a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett
Ugyanebben az évben – már az olasz vízilabda-válogatott tagjaként – Európa-bajnok lett, az 1952. évi helsinki olimpián pedig ezüstérmet nyert a csapat. 1956-ban a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, de több világversenyen nem indult. Az úszás mellett nehézsúlyú bokszolóként is jeleskedett.
1960-ban kötött házasságot Maria Amatóval, egy sikeres és befolyásos producer lányával. Példás házasságban éltek, frigyükből két lány, Cristiana és Diamante, valamint egy fiú, Giuseppe született.
Filmszínészként statisztaszereppel kezdte, atlétikus termetének köszönhetően kapta meg egy római testőrkatona szerepét az 1950-ben Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben.
Sok év kihagyás következett, majd amikor 1967-ben súlygyarapodása miatt búcsút kellett vennie a vízipólótól, megkereste Giuseppe Colizzi rendező, és ő igent mondott az Isten megbocsát, én nem című western-vígjáték főszerepére.
Ebben a makaróni-westernben már Bud Spencerként szerepelt, társa a későbbi gyakori partner és jó barát, Terence Hill volt. (A legenda szerint vezetéknevét Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, a Bud pedig kedvenc sörmárkája rövid neve.)
Ez volt az első filmjük, ahol a kacagtató poénokat csak a hatalmas pofonok száma múlta felül, és a végén a gonoszok elnyerték méltó büntetésüket.
A híres bunyós páros ezt követően vígjátékok sokaságában szórakoztatta a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985).
Bud Spencer szólópályafutása is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de kemény öklű nápolyi zsaruról. Komolyabb filmekben is megállta a helyét, mint a Sötét Torino (1972) és A zsoldoskatona (1976).
„Kettős szerepben” a Nincs kettő négy nélkül című 1984-es vígjátékban
A kilencvenes évek közepétől – súlyfeleslege miatt – nem forgatott csihipuhi-filmeket, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot. 1991-ben újra láthatta a közönség a mozivásznon a Fél lábbal a paradicsomban című komédiában, amelyben lánya, Diamante is feltűnt, fia pedig filmgyártóként vett részt a munkálatokban.
1991-ben és 1992-ben elvállalta az Extralarge tévéfilmek főszerepét. Ezúttal egy felügyelő bőrébe bújt, és új partnerével, a Miami Vice-ból ismert Philip Michael Thomasszal indultak gengszterüldözésre a napsütötte Floridában.
A sorozat Olaszországban átütő sikert aratott, fia, Giuseppe a stáblistán gyártásvezetőként és forgatókönyvíróként is megjelent. 1994-ben a rajongók örömére ismét régi barátjával, Terence Hill-lel állt a felvevőgép elé a Bunyó karácsonyig című filmben, amelyet Új-Mexikóban forgattak.
Hetvenedik születésnapja után már csak mellékszerepeket vállalt. Éppen hetvennyolcadik születésnapján kezdődött Berlinben a Maffiózó vagyok, drágám! című komédia forgatása, amelyben egy idős maffia-keresztapát alakított.
2009-ben – hosszas rábeszélésre – végül elvállta a Nincs kettő séf nélkül című tévésorozat főszerepét Alessandro Capone, az Extralarge rendezőjének felkérésére.
Népszerűsége az évtizedek során mit sem csökkent, a televíziós csatornák rendre műsorra tűzik filmjeit az ifjabb és idősebb nemzedék nagy örömére. Több önéletrajzi írása is megjelent, az első 2011-ben Különben dühbe jövök címmel, majd a folytatás, a 80 év alatt a Föld körül 2012-ben.
Bud Spencer 2015-ben (Kép forrása: Wikipédia/ Michel Buchmann/ CC BY-SA 4.0)
Utolsó könyve Eszem, tehát vagyok – Mangio Ergo Sum – filozófiám az evésről 2014-ben látott napvilágot. A kötetben humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével.
2016. június 27-én halt meg Rómában, utolsó szava az volt: „Köszönöm.” A hazánkban is népszerű színész szobrát – Tasnádi Szandra alkotását – a budapesti Corvin-negyedben avatták fel 2017-ben, 2018-ban pedig Király Levente készített Piedone nyomában címmel portréfilmet életéről. 2021 őszétől a budapesti III. kerületben egy park őrzi a legendás színész nevét és emlékét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
