Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán

Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán

A vád szerint a volt médiavállalkozó volt az, aki megrendelte a legnagyobb vetélytársa, Fenyő János meggyilkolását.

Folytatódott a bíróságon Gyárfás Tamás meghallgatása, akinek a vallomására négy napot szán dr. Póta Péter bíró. A vád szerint a volt médiavállalkozó volt az, aki megrendelte a legnagyobb vetélytársa, Fenyő János meggyilkolását. Az ügyben Jozef Rohác szlovák bérgyilkost és Portik Tamást már elítélte a bíróság, ha Gyárfás Tamás is erre a sorsa jut, akkor 15 évet is kaphat.

Gyárfás Tamás azt sohasem tagadta, hogy volt idő, amikor finoman szólva sem voltak jóban a meggyilkolt Fenyő Jánossal, a vádat viszont mindig tagadta, sőt, egyenesen abszurdnak nevezte. Azt mondta, a gyilkosság előtt, 1996 októberében békét kötött likvidált üzleti vetélytársával. A korábbi médiavállalkozó ma is elegánsan, sötét öltönyben érkezett a bíróságra, kezében egy nagy kézitáskával.

Egy nagy asztalnál ült le. Azzal kezdte mai vallomását, hogy bármi történhet vele, ő nem öletne meg senkit. Ismét 1996 októberét említette, amikor is békét kötött Fenyő Jánossal.

Kép: origo.hu/Koncz Márton

Azt mondta, ezek után a Népszavában már csak objektív cikkek jelentek meg róla, majd egy bálon kezet is fogtak egymással.

Ezután arról beszélt, hogy a tulajdonában álló cégeinek bevételei igazolják, hogy a vád szerinti időszakban Fenyő János nem ártott neki gazdaságilag, ezzel próbálta azt bizonygatni, hogy neki nem állt érdekében a halála.

Miután az erről szóló iratokat átadta a bírónak, elterelte magáról a szót. Azt taglalta, hogy mások miket mondtak Portik Tamásról. A vallomásokban, amiket maga Gyárfás szedett össze, és azon a felvételen, amit szintén a bíróság elé tárt, mindenki rosszat mondott a Fenyő-gyilkosságban már elítélt szervezett bűnözőről.

Gyárfás felelevenítette, hogy 2017-ben bedobtak hozzá egy kazettát, amin a Portikkal folytatott telefonbeszélgetéseinek egy része volt összevágva. Ezzel akarták zsarolni, ezért maga vitte be a rendőrségre. Egy évvel később őt vitték be a rendőrök.

Az egyik tanú vallomásait megtévesztőnek, mesének titulálta a vádlott. A védett tanú a vallomásában elmondta, hogy együtt látta Gyárfás Tamást és Portik Tamást egy étteremben, még Fenyő János meggyilkolása előtt.

Hírdetés

Kép: origo.hu/Koncz Márton

Gyárfás azt mondta, hogy Tomikám…ez a szemét tényleg golyót érdemelne – idézte Gyárfás a tanút, majd mindezt tagadta.

A korábbi médiavállalkozó arra is kitért, hogy meglátása szerint 1997-tól Fenyő János célpontja már nem ő volt, hanem a Postabank elnöke, Princz Gábor.

Több olyan, korábbi vallomással is próbálta ezt alátámasztani, amelyekben a tanúk arra utalnak, hogy Fenyő és Princz között nagy volt az ellentét, esetenként fenyegették is egymást.

Vetélytársak voltak

Gyárfás Tamást azzal vádolja az ügyészség, hogy 22 évvel ezelőtt ő rendelte meg Fenyő János meggyilkolását. A vádlottak padjára került férfi a kilencvenes években ismert balliberális médiavállalkozó volt, a Nap TV tulajdonosa, a legnagyobb konkurenciája pedig a Vico Rt. volt, ami Fenyő Jánosé volt. Több vitájuk és pereskedésük is volt, a viszonyuk akkor lett a legrosszabb, amikor a Nap-kelte szerkesztési jogáért küzdöttek.

A Fenyő tulajdonában lévő Népszava több lejárató cikket írt Gyárfásról, például sikkasztásról és hamis úszóeredményekről. Ebben a cikkünkben elolvashatja, hogy Gyárfás Tamásnak megvolt az indítéka, kapcsolata és pénze is Fenyő likvidálásához.

Budapest, 1997. február 8. Meruk József, Fenyő János és Kovács József a 115. alkalommal megrendezett újságíró bálon, a Mariott Hotelben.FORRÁS: MTI/RÓZSAHEGYI TIBOR

Több embert is felbérelt

A vád szerint Gyárfás Tamás előbb Tasnádi Péter bízta meg a gyilkossággal. 12 millió forintban állapodtak meg, aminek a felét Tasnádi előre elkélte. Ezek után nem csinált semmit, ezért Gyárfás megbízta Portikot, aki a több ügyben is neki dolgozó férfit, a szlovák maffia rettegett bérgyilkosát, Jozef Rohácot bérelte fel a „munkára”.

Fenyő 1998. február 11-én késő délután haladt az autójával a II. kerületi Margit utcában, miközben a barátnőjével beszélgetett telefonon. Amikor a Margit körúthoz ért, megállt a piros lámpánál.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »