Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét

Folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a kihallgatott gyanúsított szabadlábon védekezik.

„A nyomozó főügyészség ma összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében több helyszínen – köztük az Integritás Hatóság épületében – végzett eredményes kutatást és lefoglalást” – áll a közleményben.

Hírdetés

Az Integritás Hatóság központi költségvetési szerv, amelynek elnökét a miniszterrel azonos juttatások illetik meg. Ennek megfelelően – egyebek mellett – egy hivatali gépkocsi személyes használatára jogosult – ismertették, hozzátéve: az Integritás Hatóság az elnök gépjárműhasználatára egy felső kategóriás autót bérelt.

A főügyészség közölte: a megalapozott gyanú szerint a hatóság elnöke emellett egy másik gépjárművet is béreltetett az Integritás Hatóság vagyonának terhére. A szintén felső kategóriás autót többnyire az elnök – a hatósággal munkaviszonyban nem álló, így gépjárműhasználatra sem jogosult – felesége magáncélokra használta – fűzték hozzá.

A megkötött szerződés szerint ezen másik személygépkocsi havi bérleti díja kezdetben 475 285 forint plusz általános forgalmi adó volt, amely összeg később nőtt – írták, kiemelve: az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve csaknem 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.

Rögzítették továbbá, hogy az Integritás Hatóság elnöke – hivatali helyzetével visszaélve -, annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját – akik szintén pályázat útján választott és a köztársasági elnök által kinevezett elnökhelyettesek – törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogkörüket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »