Guterres: a világ "háborúban áll" a vírussal, "hadigazdálkodásra" kell áttérnie

Guterres: a világ "háborúban áll" a vírussal, "hadigazdálkodásra" kell áttérnie

A világ „háborúban áll a Coviddal”, a koronavírus okozta járványos betegséggel – szögezte le António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben, egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy térjen át „hadigazdálkodásra”.

„Háborúban állunk egy vírussal. A hadigazdálkodások idejének a logikájára és gyorsaságára van szükségünk” – jelentette ki a főtitkár az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó tagállamok éves értekezletének a megnyitóján.

Guterres – aki szerint a múlt év elején kezdődött pandémia „szenvedéscunamit” zúdított a világra – azt mondta, hogy a vírus miatt közel 500 millió munkahely szűnt meg.

A főtitkár nemzetközi összefogást sürgetett, hangsúlyozva, hogy ennek híján a vírus a szegényebb, elegendő oltóanyaggal nem rendelkező országokban tovább mutálódik, ez pedig több százezer ember halála mellett lassítja a világgazdaság újjáéledését is.

Hírdetés

A megnyitón felszólalt a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is, aki szintén a méltányosabb vakcinaelosztásért szállt síkra, s felszólította az oltóanyaggal rendelkező országokat, adományozzanak vakcinadózisokat az oltások méltányos elosztására létrehozott Covax programnak. A főigazgató hozzátette: minden ország lakosságának legalább 10 százalékát be szeretnék oltani a koronavírus ellen szeptemberig, 30 százalékát pedig az év végéig.

A főigazgató kitért az egészségügyi dolgozók helyzetére is, akik közül szerinte legalább 115 ezren estek a vírus áldozatául.

Figyelmeztetett arra is, hogy ha a járvány terjedése nem lassul, három hét múlva már annyi igazolt halálos áldozata lesz a Covid-19-nek idén, mint a tavalyi év során összesen. Hozzátette, hogy a 2021-ben mostanáig regisztrált fertőzöttek száma máris meghaladta a 2020-ban igazolt összes esetet.

Egyetlen ország sem mondhatja el magáról, hogy biztonságban van”

– szögezte le.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »