Gumibotot élősködőknek

A rendőrök gumibotokkal verték vissza a demonstráló menekülteket a görögországi Leszbosz szigetén, akik megpróbáltak kitörni a kikötő területéről – jelentette az AP amerikai hírügynökség vasárnap.

A mintegy háromszáz, többségében szíriai, iraki és afgán tiltakozó azt skandálta, hogy „Athén, Athén”.

A demonstrálók elégedetlenségéhez az is nagyban hozzájárult, hogy elmondásuk szerint semmilyen segítséget nem kapnak a helyi hatóságoktól.

Hírdetés

A rendőrökkel való összecsapásokban többen megsebesültek, a menekültek egyikét kórházba kellett szállítani, mert elvesztette az eszméletét.

Néhány napon belül ez volt a harmadik összecsapás a migránsok és a rendfenntartók között Leszbosz szigetén.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról számolt be, hogy idén már kétezer-ötszáznál többen haltak meg a Földközi-tengeren át Európába igyekvő menekültek közül.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »