Gulyás: Ukrajna kivételével visszaáll a rend a határátkelőhelyeken

Gulyás: Ukrajna kivételével visszaáll a rend a határátkelőhelyeken

A legtöbb helyen visszaáll a normális rend a magyarországi közúti határátkelőhelyeken – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten.

Gulyás elmondta: Muravidék, Felvidék, Őrvidék esetében visszaállt a természetes állapot. Románia, Horváthország, Szerbia esetében is a korábbi szabályok szerint, egészségügyi ellenőrzés nélkül áll helyre a rend. Az ukránoknál maradnak az eddigi szabályok.

Hírdetés

Korábban Magyarország és Ukrajna külügyminiszterei bejelentették, hogy mától a két ország elfogadja egymás oltási igazolványait. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nyilatkozata szerint minden oltási igazolványt elfogadnak függetlenül a beadott oltás típusától. Az ukrán határőrszolgálat viszont azt közölte, csak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal történt oltásokat ismeri el, így a Szputnyik V-öt egyelőre nem.

Az oltással nem rendelkező kárpátaljaiak legfeljebb 24 óra időtartamra, az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre léphetnek Magyarország területére.

Kárpátalja Ma

The post Gulyás: Ukrajna kivételével visszaáll a rend a határátkelőhelyeken appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »