Gulyás most nem határolódik el

Gulyás most nem határolódik el

Nem hasonlítható össze a Jobbik új frakcióvezetője ellen indított lejárató kampány az MSZP volt elnökének korábbi lejáratásával a Fidesz alelnöke szerint.

Hírdetés

„Van a politikában egy amerikanizálódás, akár tetszik, akár nem, és egy döntéshozónál, egy politikusnál annak nyilvánvalóan van jelentősége, hogy a magánélete összhangban áll-e azokkal az elvekkel, amelyeket egyébként a politikában hirdet, ez az a kérdés, amellyel egyre többször fogunk szembesülni. Én egyébként soha nem örülök annak, ha valakit magánéleti kérdésekkel támadnak, ugyanakkor ezt az ellentmondást mindenféleképpen fel kell oldani” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Bíznak benne

Továbbra is bízik leendő frakcióvezetőjében a Jobbik, a magánélet szentségét pedig tiszteletben tartja ezután is – közölte az ellenzéki párt. Közleményében azt is hangsúlyozza, bíznak abban, hogy a Fidesz-média nem a Finkelstein és Birnbaum nevével fémjelzett amerikai módszert szeretné meghonosítani Magyarországon, bár – mint emlékeztet rá – Habony Árpádnak közös cége van egyikükkel. Volner János egyébként a titkosszolgálatokhoz fordult, miután a kormánypárti sajtóban megjelentek egy internetes bulvárlap leleplező fotói. A jobbikos politikus ugyanis úgy véli, hogy hetek óta megfigyelték.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »