Gulyás Gergely szerint Európa le van maradva az oltásokat illetően

Gulyás Gergely szerint Európa le van maradva az oltásokat illetően

A kormány a koronavírus-vakcinák engedélyezési eljárását felgyorsítandó arról döntött, hogy minden olyan, a világban alkalmazott oltás, amellyel több mint egymillió embert oltottak be és veszélyhelyzeti felhasználási engedélyt kapott, Magyarországon is megkaphatja ezt az engedélyt – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely hangsúlyozta ugyanakkor:

ettől függetlenül az nem változik, hogy minden behozott vakcinát a felhasználást megelőzően a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön is ellenőriz.

Hírdetés

A miniszter kiemelte:

Európa le van maradva az oltásokat illetően, a közös EU-s beszerzéstől nem várható, hogy a tömeges oltáshoz elegendő legyen. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Európai Bizottság által is kitűzött 70 százalékos oltottsági szintet a lehető leghamarabb elérjük.

Ehhez más vakcinákra is szükség van – tette hozzá a politikus, három olyan oltóanyagot említve – a brit AstraZenecát, az orosz Szputnyikot és a kínai Sinopharmot -, amelyből a kormány vásárolni próbál.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »