Gulyás Gergely: kivezethető a rendkívüli jogrend, megvan a bizottsági elnöki tisztségek pártelosztása

Gulyás Gergely: kivezethető a rendkívüli jogrend, megvan a bizottsági elnöki tisztségek pártelosztása

Hat bizottsági elnöki tisztséget kap az ellenzék az új Országgyűlésben, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője számolt be ezek elosztásáról. Beszélt a Fidesz-KDNP újraszervezéséről, Szijjártó Péter elutasított jelöléséről és a rendkívüli jogrend sorsáról is.

A parlamenti szokásjog felrúgásának tartja a leköszönő Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz leendő frakcióvezetője, hogy a Tisza Párt nem támogatja Szijjártó Péter távozó külgazdasági és külügyminiszter parlamenti alelnökké választását. Gulyás Gergely kedden közölte, új jelöltet állítottak: Vitályos Eszter eddigi kormányszóvivőt javasolják az Országgyűlés alelnökének.

A politikus az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások szünetében újságíróknak azt mondta, az új kormánytöbbség annak ellenére kíván válogatni az ellenzék jelöltjei között, hogy az ellenzék nem kívánt válogatni a kormánytöbbség jelöltjei között.

Úgy folytatta, a politikai kultúra negatív irányba változott, a Tisza nem nagyvonalúságot, hanem kisstílűséget hoz a politikai életbe.

Miután csak többséggel lehet parlamenti alelnököt választani, a Fidesz új jelöltet állított – magyarázta, hozzátéve, mindenkinek az az érdeke, hogy a választások világos eredménye után az új Országgyűlés a munkáját mielőbb elkezdhesse.

Gulyás Gergely az átadás-átvétellel kapcsolatban hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP az alakuló ülésen hozzá fog járulni a házszabálytól való eltéréshez az előterjesztések tárgyalásakor. Erre az új kormányzati struktúra kialakítása miatt, illetve azért van szükség, hogy vagy meghosszabbítsák a veszélyhelyzetet, vagy – és úgy látja, hogy ez a törekvése az új kormánytöbbségnek – elfogadják mindazokat a szabályokat, amelyek a veszélyhelyzet lezárásához szükségesek. Kifejtette,

az ezzel kapcsolatos kodifikációs munkát a kormány elvégezte, a Tisza Párttal zajlanak erről konzultációk, és ha minden jogszabályi kérdést sikerül elvarrni, akkor az új többség akaratának megfelelően kivezethető a rendkívüli jogrend.

Szijjártó Péter parlamenti alelnöki jelölése kapcsán kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, ellenérvek nem hangzottak el a tárgyaláson azzal kapcsolatban, a Tisza Párt miért nem támogatja a megválasztását.

Hírdetés

A miniszter parlamenti alelnöki posztra való alkalmasságáról azt mondta, 12 éven keresztül volt Magyarország külügyminisztere, így az alelnökséggel együtt járó diplomáciai feladatok ellátásában neki lett volna a legnagyobb tapasztalata, és 2002 óta részese magyar politikai életnek országgyűlési képviselőként.

A külügyminiszter oroszokkal való kapcsolatáról azt mondta, Magyarország Oroszországgal történő kapcsolattartása energetikai természetű. A kormánynak mindig is az volt a véleménye – folytatta –, hogy Magyarországnak és Európának a mielőbb béke az érdeke, azt pedig nem lehet úgy megteremteni, ha nincsenek valamilyen kapcsolatban a harcoló felekkel. Mindenki megítélheti, hogy ez egy helyes vagy helytelen politika volt, de az biztos, hogy ez egy parlamenti tisztség betöltésére nem teszi alkalmatlanná azt, aki ezt a politikát folytatja, aminek bizonyos elemeit egyébként úgy tűnik, mintha az új kormány is átemelné a saját gyakorlatába.

Kijelentette, Szijjártó Péter egyértelművé tette, nem osztotta meg az Európai Unió titkos információit sem Oroszországgal, sem másokkal. A távozó külügyminiszter ugyanúgy egyeztetett harmadik országokkal, mint ahogy valamennyi európai uniós külügyminiszter tette azt harmadik országokkal, például egy uniós külügyminiszteri tanács után – részletezte.

Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár kilencven napra is felfüggeszthesse azokat az átutalásokat, amelyeknél felmerül a pénzmosás és vagyonkimentés gyanúja, Gulyás Gergely közölte, erről nem kell döntést hozni, el kell olvasni a jogszabályokat, ez most is szerepel bennük.

Kapott kérdést arról is, hogy a Direkt36 szerint a Fidesz-frakció munkatársának lakásában lakik a Magyarországra menekült körözött lengyel politikus, Marcin Romanowski volt igazságügyminiszter-helyettes. A politikus azt mondta, a részleteket nem ismeri, de attól senkit sem tud elzárni, hogy a tulajdonában lévő ingatlant jogszerűen bérbe adja.

Arra a kérdésre, a szavazók elárulásnak tartja-e, hogy Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök, a Fidesz elnöke nem ül be a parlamentbe, Gulyás Gergely kijelentette, „legcsekélyebb mértékben sem tartom árulásnak”, a választás eredménye azt mutatja, hogy

ha a Fidesz-KDNP újra akarja szervezni magát, akkor az ma elsősorban parlamenten kívüli munkát jelent, egy mozgalmi típusú működésre kell átállni.

Orbán Viktor nélkül a Fidesz-KDNP 2,5 millió szavazója nem maradna egyben, ezért én az ő jövőbeli szerepvállalását fontosnak tartom – mondta.

Kitért arra is, hogy hat bizottsági elnöki tisztséget kap az ellenzék, ebből egyet, a nemzetbiztonsági bizottság vezetését a Mi Hazánk fogja ellátni, ezt a Fidesz-KDNP támogatta. A nemzeti összetartozás bizottságát a KDNP fogja vezetni, míg a többi négyet, a művelődési, a környezetvédelmi, a költségvetési és a szociális bizottság elnökét a Fidesz adja – tette hozzá.

Elmondta, szerdán jelentik be a Fidesz-frakció hét szóvivőjét, akik frakcióvezető-helyettesek is lesznek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »