Gulyás Gergely: Esterházy János élete az európai keresztény értékek melletti kiállás példája

Gulyás Gergely: Esterházy János élete az európai keresztény értékek melletti kiállás példája

Esterházy János élete példa; példája az európai keresztény értékek melletti, félelem nélküli bátor kiállásnak és kitartásnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen és díjátadón vasárnap az Országházban.

Kiemelte, Esterházy Jánost mindössze 56 évig tartó földi útja a 20. század legnagyobb magyarjainak sorába emelte. Úgy fogalmazott: a kereszténység ősi törvénye, hogy a vértanúság a legnagyobb, legönzetlenebb, legértékesebb cselekedetek egyike. Rendkívüli hitre van szükség ahhoz, hogy az igaz úton mindvégig kitartó ember a földi életét feláldozza saját meggyőződéséért és másokért – hangsúlyozta. „Március 8-án gróf Esterházy János mártírhalálának 69. évfordulóján találkozunk. Jó okunk van évről évre megtenni ezt, hiszen éppen Esterházy Jánostól tudjuk, idézem: csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg, azok példát adó munkássága” – mondta.

Kiemelte: az első világháborút követően magyarnak maradni az elcsatolt területeken, a magyarok jogaiért küzdeni az utódállamokban, egyedüliként nemmel szavazni a szlovák parlamentben a zsidóság deportálására, majd üldözöttek százait menteni saját birtokon, végül a lélek megtöretése nélkül viselni 12 évnyi kommunista kényszermunkát és börtönt, csak sziklaszilárd jelemmel, a keresztény hit e világon túli igazságába vetett meggyőződéssel lehet. Mint mondta, a közép-európai népek egymásrautaltságára naponta találhatók példák a valaha volt vasfüggöny mentén, immár a társadalmak értékvilága szempontjából kettéosztott Európában. Ezért is fájó, hogy Esterházy János rehabilitációja még mindig várat magára – fűzte hozzá. „Esterházy rehabilitációjának elmaradása mindmáig nem az életáldozatot hozó gróf, hanem a cseh és szlovák állam becsületén éktelenkedő vérfolt” – fogalmazott.

Az Esterházy János emlékünnepség az Országházban
Budapest, 2026. március 8. Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára (b) és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2026. március 8-án. Mögöttük Orosch János nagyszombati római katolikus érsek (b2) és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke (j). MTI/Illyés Tibor

Hozzátette: ezt már érthetővé teszi, de csak súlyosbítja, hogy a Benes-dekrétumok nemzetiségekre vonatkozó rendelkezéseinek kiiktatása a cseh és szlovák jogrendből eddig elmaradt; ez azt jelenti, hogy a faji alapú hátrányos megkülönböztetés mai napig hatályos az Európai Unió két tagállamában. „Amíg ez így van, addig Európában emberi méltóságról, kisebbségvédelemről, jogállamról hitelesen beszélni lehetetlen úgy, hogy ezt szóvá ne tegyük” – mondta. Megemlékezett arról is, hogy tavaly elhunyt Esterházy János lánya, Esterházy Malfatti Alice, aki az életét arra szánta, hogy édesapja életművét másokkal is megismertesse.

A miniszter köszönetet mondott a Rákóczi Szövetségnek, hogy újra és újra emlékeztet Esterházy Jánosra. Hangsúlyozta: egy kitüntetést nemcsak a névadó minősít, hanem a kitüntetettek is. Idén újra két, a magyar nemzet szolgálatában érdemeket szerzett személyiség veheti át az Esterházy János-díjat – mondta, méltatva a két díjazott, Fónagy János politikus, gazdasági és közlekedési szakember, valamint Orosch János nagyszombati érsek munkásságát.

Az Esterházy János emlékünnepség az Országházban
Budapest, 2026. március 8. Az idei Esterházy-díjazott Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2026. március 8-án. MTI/Illyés Tibor

Hírdetés

Az elismerést Fónagy János közéleti és szakmai teljesítményéért, a Rákóczi Szövetség ügyének elkötelezett támogatásáért vehette át, valamint mindazért, amit a magyarországi zsidó közösségek képviseletéért tett és tesz. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Fónagy János életútját felidézve méltatta a díjazottat. Mellette Szabó György, a MAZSÖK elnöke is méltatta munkásságát, kiemelve, hogy élete elválaszthatatlan a holokauszt tragédiájától. Mint mondta, pályafutása arra tanít minket, hogy a legmélyebb történelmi traumákból is fakadhat építő akarat és a nemzet iránti rendíthetetlen hűség. Fónagy János a Kárpát-medencében való együttélésről szólva a saját családja történetéről beszélt. Mint mondta, a Kárpát-medencei kaleidoszkóp színes képet ad, és ez lehetőség számunkra. „Ezért nem szabad innen elmenni, mert ennél színesebb, szebb világ nincs” – fogalmazott.

Az Esterházy János emlékünnepség az Országházban
Budapest, 2026. március 8. Az idei Esterházy-díjazott Orosch János nagyszombati római katolikus érsek beszédet mond Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2026. március 8-án. MTI/Illyés Tibor

Orosch János mindazért kapott elismerést, amit Esterházy János kultuszáért, valamint a szlovákiai magyar katolikusok és a kereszténység szolgálatáért tett és tesz. A díjazottat Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke méltatta, köszönetet mondva többek között azért, hogy a béke, az igazság embere. „Esterházy János nem csupán bátor politikus volt, hanem modern hitvalló, Krisztus hűséges, élő tanúja” – mondta Orosch János, felidézve életútját. „Áldozata kötelez bennünket, kötelez a törhetetlen hűségre, az igazság melletti bátor kiállásra és a szeretet tanúságára a mai bonyolult világban” – mondta.

Az Esterházy János emlékünnepség az Országházban
Budapest, 2026. március 8. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszédet mond Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2026. március 8-án. MTI/Illyés Tibor

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: szövetséget kell építeni Esterházy János szellemiségének érvényesítésére és védelmére, annak érdekében, hogy az ő szellemisége legyen nemzetpolitikánk és külpolitikánk vezércsillaga. A Rákóczi Szövetség 1991 óta minden év márciusában Esterházy János életművére emlékezik és Esterházy-díjat adományoz olyan személyeknek vagy intézményeknek, akik, illetve amelyek az ő szellemében, a kereszténységért, az összmagyarságért és Közép-Európa népeiért kimagasló tevékenységet fejtettek ki.

Az Esterházy János emlékünnepség az Országházban
Budapest, 2026. március 8. Orosch János nagyszombati római katolikus érsek (k) átvette az idei Esterházy-díjat Csáky Csongortól, a Rákóczi Szövetség elnökétől (b) és Szilágyi Zoltántól, a Rákóczi Szövetség alelnökétől Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2026. március 8-án. MTI/Illyés Tibor

Az ünnepségen a Rákóczi Szövetség Esterházy-díját Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Szilágyi Zoltán, a szervezet alelnöke adta át. Esterházy János (1901-1957) a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője volt. A második világháború után letartóztatták és a csehszlovák hatóságok átadták a Szovjetuniónak, ahol koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték és a Gulágra küldték. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte „a fasisztákkal való együttműködésért”. Később elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott, majd ezt egy általános amnesztia során huszonöt év börtönbüntetésre módosították.

MTI

 

The post Gulyás Gergely: Esterházy János élete az európai keresztény értékek melletti kiállás példája appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »