Gulyás Gergely bocsánatot kért, amiért beteg kisgyereknek nevezett egy beteg kisgyereket

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bocsánatot kért, amiért egy korábbi kormányinfón beteg kisgyereknek nevezte Greta Thunberg környezetvédelmi aktivistát – erről szerdai közleményében írt a Miniszterelnökség.

Gulyás az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) kezdeményezésére kedden hivatalában fogadta a szervezet vezető képviselőit. A találkozón Kővári Edit elnök és Csonka Gábor alelnök mellett Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is részt vett, ekkor hangzott el a bocsánatkérés.

Történt ez annak ellenére, hogy október közepén Orbán Balázs államtitkár még azt írta egy képviselői kérdésre, hogy nem Gulyásnak kellene bocsánatot kérnie, hanem azoknak, akik Greta Thunberget gazdasági és politikai haszonszerzésre használják és akik csak beszélnek a környezetvédelemről.

Hírdetés

A szerdai találkozón a miniszter és az AOSZ vezetői egyetértettek abban, hogy kormányzati, szakmai és érdekvédelmi együttműködésre van szükség az autizmussal érintett közösség érdekében. A 2008-ban elfogadott Országos Autizmus Stratégiából az elmúlt években sok minden megvalósult, többek között mentorszülő modellprogram jött létre és intézményi tanácsadó-hálózat is alakult – olvasható a közleményben.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a létező szolgáltatások kapacitását meghaladó mértékben növekedett az autizmus-specifikus ellátások iránti igény. Ez indokolja, hogy a kormány és az érdekvédelmi szervezet közösen dolgozzon ki új autizmus stratégiát, amelyben naprakészen megjelenhetnek az érintett családok igényei és az ellátások fejlesztésének iránya.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »