Guineában nem számítanak a fekete életek

Fegyveresek támadtak meg péntekre virradóra egy katonai támaszpontot Guineában, megölve a létesítmény parancsnokát – közölte a nyugat-afrikai állam védelmi minisztere két nappal a vasárnapi elnökválasztás előtt.

Mohamed Diané viszonylag kevés részletet tárt fel a fővárostól, Conakrytól 85 kilométerre található Kindia városában történtekről. Mint mondta, a helyzetet a támadás óta sikerült ismét ellenőrzés alá vonni a Somoreyah bázison.

Diané közlése szerint a megölt parancsnokot Mamady Condénak hívták.

Egy névtelenséget kérő biztonsági illetékes szerint a támadók katonai egyenruhába öltöztek, és fegyvereket, valamint járműveket vittek magukkal a támaszpontról.

Hírdetés

Kindia lakói szerint a városi börtönt is támadás érte, aminek során egy tisztségviselő megsebesült és több rabnak sikerült megszöknie.

Az incidens időzítése azonban sokak számára figyelmeztető jelzés lehetett, ugyanis vasárnap tartanak az országban elnökválasztást, amelyen a választópolgárok arról döntenek, hogy a tíz éve hatalmon lévő Alpha Condé elnök harmadszorra is betöltheti-e az államfői tisztséget. A választási kampányt erőszak és etnikai alapú, megosztó politizálás kísérte. A 82 éves Condé harmadszori indulását hevesen bírálja az ellenzék, amely szerint ez sérti az alkotmányos rendelkezéseket.

Márciusban voksolók elsöprő többsége támogatta az alkotmány módosítását, amelynek értelmében a kétszer ötéves mandátum helyett kétszer hat évben korlátoznák az elnök által betölthető hivatali időt. Ugyanakkor azt nem rögzítették, hogy ebbe beleszámít-e a korábban hatályos alkotmányos rendelkezések idején letöltött hivatali idő. Condé már akkor jelezte, hogy az ő értelmezése szerint nem számítana bele.

Legalább harminc ember vesztette életét az alkotmánymódosítás elleni tüntetéseken.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »