Gubík lesz a Magyar Szövetség végzete. A párt keménymagja lemorzsolódik, kataklizmaszerű összeomlást jósolnak a számok

Gubík lesz a Magyar Szövetség végzete. A párt keménymagja lemorzsolódik, kataklizmaszerű összeomlást jósolnak a számok

A Magyar Szövetség, illetve elődei, a Szövetség, az MKÖ és az egykori, ma már lélekben is csak pislákoló MKP úgy tudott túlélni másfél évtized mellőzöttséget, hogy volt egy választói keménymag, amely akkor is „magyar” pártra szavazott, ha az nem volt valódi alternatíva. Gubík László tavaly őszi pártelnökké választása óta ez a keménymag soha nem látott tempóban kezdett el lemorzsolódni. A párt karaktervesztése látványossá vált, a kettős beszéd, semlegesség, jellemnélküliség, a most-hidas elemek visszaszivárgása – ezek mind azt bizonyították, hogy a pártvezetés hátat fordított azoknak a választói rétegeknek, akiknek biztosították számukra a 3 százalékos küszöböt és az állami támogatáshoz való hozzáférést. Nem, nem a levegőbe beszélünk, ez a már számszerűsíthető a felméréseknek köszönhetően. Hogyan jutottunk idáig? Van-e még jövője a Magyar Szövetségnek? Kik profitálnak a jelenlegi helyzetből? És milyen végjátékra számítson a felvidéki magyar választó? Ezeket a kérdéseket próbáljuk meg megválaszolni ebben a cikkben.

Bő egy év telt el azóta, hogy Gubík László vette át a Magyar Szövetség vezetését, egy olyan időszakban, amikor a felvidéki magyar politikai képviselet jövője talán soha nem látott kihívások előtt állt. A 2023-as választási kudarc után az elvárás egyértelmű volt: konszolidáció és növekedés, amely biztosíthatja a visszajutást a pozsonyi törvényhozásba. A pártelnökség első tizenkét hónapjának (2024 októbere és 2025 októbere közötti) adatai azonban kijózanító képet festenek.

A párt támogatottsága a közvélemény-kutatások alapján a parlamenti bejutási küszöb alatt stagnál. Látszólag úgy tűnhet, a párt 3-4 százalék között „stabilizálta” helyzetét a senki földjén, bár a parlamentbe való bejutás esélye továbbra is csak matematikai, nem gyakorlati.

A számok azonban egy sokkal mélyebb problémát tárnak fel. Ami első ránézésre stagnálásnak tűnik, az valójában lassú és láthatatlan összeomlás.

Erős indítás, gyenge folytatás

Fontos leszögezni, hogy a párt kiüresedése nem volt magától értetődő. Annak ellenére, hogy a Körkép.sk már az pártelnökválasztási hajrában felhívta a figyelmet Gubík alkalmasságának kérdőjeleire, az új pártelnök megválasztása napján még arról beszélt, hogy szeretné, ha a Magyar Szövetség hangot adna véleményének országos és nemzetközi témákban is, és szlovák partnereket keresne. Ez a korábbi vezetés meddő, semleges retorikájához képest valami újat ígért. De csak ígért, és hamar kiderült, hogy valami teljes más kerül az új pártvezetés fókuszába.

Egy tét nélküli elnökválasztás margójára: ki viszi át a Magyar Szövetséget a túlpartra?

A Focus adatai szerint a magyar párt látszólag jól indított. 2024 novemberében és decemberében a Bugár Béla által kimanipulált nyelvtörvény-hiszti 5 százalék fölé hozta a magyar pártot. Az ügy hátteréről és következményeiről számos elemzést írtunk (lásd itt, itt és itt). A progresszív csalira ráharapó párt azonban hamar fennakadt egy előrelátható, ám számára mégis láthatatlan akadályon. Ez arról szól, hogy egy ponton túl már nem lehet félelempolitikára játszani, mert az vagy a magyar-szlovák kormányközi kapcsolatokat veszélyezteti, vagy a Magyar Szövetség – magyar kormány kapcsolatokat. Bugár intrikájának épp az volt a lényege, hogy bármelyik forgatókönyv valósul is meg, a progresszív erőtér csak nyerhet. A Magyar Szövetség által akkor szerzett 5,6 százalékos preferencia kérészéletű és drága siker volt. A párt azóta sem tudta érdemben, pláne tartósan megközelíteni ezt a szintet.

A 2025-ös év elejétől aztán Gubík elkezdett nyíltan balra mozdulni, és egy országos illetve nemzetközi (de a felvidéki magyarság számára még mindig kulcsfontosságú) kérdéseket mellőző, regionális pártot építeni. Januárban kiderült, hogy üres, semleges vagy semmilyen kommunikációt folytatnak a választókkal, hogy „kerüljék a megosztó témákat”. A magyar párt az egyedüli, Szlovákiában, de talán egész Európában, amely a mai viszonyok között az kiüresedést választotta stratégiának.

A fordulat

Meg is lett az eredménye, a párt 5 százalék alá süllyedt a Focusnál, és stagnálni kezdett, annak ellenére, hogy viszonylag aktív volt a száj- és körömfájás idején. Nem sokkal később azonban lassú ereszkedés vette kezdetét. A lökést Gyimesi György kizárása, majd Gubík saját „öszödi beszéde” (egy Aktuality.sk-nak adott, botrányosra sikeredett interjú) adta meg.

Júniusban  a „nyaralómutyi”, júliusban a Magyar Szövetséghez kötődő progresszív elemek magyar kormány elleni szivárványos tüntetése határozta meg a közbeszédet. Augusztusban pedig a Gombaszögi Nyári Tábor eseményei, ahol

A párt nagy mélységekbe a Focusnál sem ereszkedett, valószínűleg a progresszív irányváltást támogató Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a magyarországi sajtó hathatós támogatásának köszönhetően. Ám, mint látni fogjuk, a változás a mélyben már megindult.

Önként vállalt kiüresedés

Gubík László politikája és kommunikációs stratégiája nem túl bonyolult. Lényegéből arról szól, hogy a párt ne foglaljon állás semmi nagy horderejű kérdésben, ami később esetleg akadályozná a más pártokhoz való hozzásimulást, illetve, ami felszínre hozhatja a párt belső létező, de gondosan letagadott ideológiai megosztottságát.

A probléma ezzel a stratégiával, hogy magyar párt mára eljutott oda, hogy mindenkire számít (magyar szavazóra, liberális szavazóra, dél-szlovákiai szlovák szavazóra, magyar ajkú romákra), de lényegében nem akar harcolni senkiért. Nem az érdekérvényesítés a célja, hanem a fent felvázolt törékeny és öncélú egyensúly fenntartása.

Ez a párt egy részének elfogadható, mert halászhat a zavarosban, a másik részének pedig szintén elfogadható, mert megelégszik a 3 százalékos, állami támogatást jelentő pozícióval.

Az eredmény azonban az lett, hogy az AKO egyik felmérése szeptemberben (elvileg a konszolidációs téma hónapjában, amikor könnyű babér teremhetett volna a politikai kommunikációban) 2,9 százalékra mérte be a Magyar Szövetséget. Két megye, Nyitra és Kassa megye az adatok alapján gyakorlatilag kihátrált a párt mögül. Ugyanezt erősítette meg a Statisztikai Hivatal átfogó felmérése.

A centrista, progresszívek felé kacsingató politikának nagy ára van és lesz.

„Nemzeti egység, csak okosan” – avagy hogyan magyarázza meg Orosz Örs, hogy egyszerre táncol a Fidesz zenéjére, miközben Tisza-párti refréneket dúdol

Tükör-effektus – megindult a lemorzsolódás

Szlovákiában kétféle felmérés készül. Az ügynökségek zöme „egyszerű” pártpreferenciákat mér: azt vizsgálja, hogy a választáson részt venni akaró megkérdezettek mely pártokra voksolnának. Ám az NMS Market Research választási modellt számol, ami lényegében nem ismeri a távolmaradó szavazót. A nem szavazó is potenciális szimpátiát mutathat egy párttal, ami bizonyos súllyal hozzájárul az eredményhez. A Magyar Szövetséget csak második vagy harmadik lehetőségként választók kisebb súllyal, de emelik a párt számait.

Na már most, érdekes összefüggést mutatnak a Focus és az NMS felmérései. Mégpedig azt, hogy ellentétesen mozognak. A két grafikon nagyjából egymás tükörképe. Ha a Focus erősödik, az NMS gyengül, és fordítva. Ez egy nagyon érdekes jelenség, ami segít megjósolni a párt sorsát is.

Ez azt jelenti, hogy amikor a Focus emelkedik, akkor a párt törzsszavazói aktivizálják magukat, ugyanakkor az NMS csökken, mert a párt karaktere a bizonytalan politikai vagy nemzeti identitású szavazókat elriasztja. Amikor az NMS emelkedik, akkor gyakorlatilag potenciális lehetőségként tekintenek a bizonytalan választók a Magyar Szövetségre, ugyanakkora a törzsszavazók passzívak maradnak, mert hiányolják a karaktert. És pontosan ez utóbbi jelenség érhető tetten a számokban.

Magyar Szövetség semleges retorikája a bizonytalan szavazókat ugyan megszólítja, de ennek az az ára, hogy már a felmérések számaiban is látható a törzsszavazók elfordulása. Ez egy végzetes csapdahelyzetet teremt.

Hírdetés

A zéró pont – teljes identitásvesztés

Gubík László ténykedésének első éve egy érdekes jelenséggel zárult. Az NMS és a Focus számai októberben átfordultak. Vagyis, az egykori nemzeti-konzervatív választói keménymag nagysága csökken, cserébe pedig bizonytalan, instabil választói rétegek érkeznek a párthoz.

Elméletben ez a stratégia még működhetne is. A „gyűjtőpárti” ideológiával megpróbálhatják maximalizálni a pártpreferenciájukat. A centrista szavazó elmélete szerint ha a politikai harc statikus lenne, nincsenek új szereplők, nincsenek botrányok és nincs válság, akkor a középre húzódó, mindenkinek megfelelő párt sikeres tudna lenni. Sok olyan választó van, ki szerint a Magyar Szövetség nem túl izgalmas, de legalább nem veszélyes és megosztó.

Ennek megfelelőn Gubíkék száműzték a karakteres politikusokat (Gyimesi), azt hangsúlyozzák, hogy csak egyetlen magyar párt létezik (nincs alternatíva), és próbálják leuralni a médiateret a botrányok elkerülése érdekében (paktum a liberális sajtóval, a Körkép.sk leügynöközése).

A gond az, hogy ez a stratégia működhetett volna a 2000-es évek végén, esetleg a 2010-es évek elején, de biztosan nem működik a mai megosztott társadalomban, átalakuló világrendben, a háború és migráció árnyékában és a kultúrharc kellős közepén. Különösen Szlovákiában nem. Amit a Magyar Szövetség csinál, az életveszélyes, és nem zsákutcába, hanem teljes összeomlásba vezet. Mutatjuk a végjátékot.

Itt a nagy „korszakváltás”: Gubík nagy mellénnyel bezengett 13 pontja mindössze a 2023-as választási program ismétlése

A Cápa-effektus

A Magyar Szövetség vezetése a jellemzően „emkápés”, tehát zömében inkább konzervatív-nemzeti választóktól a bizonytalan politikai vagy nemzeti identitású szavazókra tette fel a párt jövőjét. Ám van itt egy óriási probléma, amit nem tudnak megoldani.

Amikor egy választói keménymagot meg akar szólítani egy másik, például szlovák párt által indított magyar politikus, a keménymag az ajánlatot csípőből elutasítja. Mert a változtatás a saját identitásának megtagadását jelentené. Ez a jelenség tartotta életben a „magyar pártot” az elmúlt 15 évben mellőzöttsége ellenére is.

A bizonytalan szavazók ingerküszöbe azonban ennél jóval alacsonyabb. Gubík semlegesség-retorikája azért életveszélyes, mert nullára csökkenti a szavazói hűség árát, az átpártolás költségét. Vagyis a pártvezetés olyan potenciális szavazókra építkezik, akik a korábbiaknál jóval könnyebben váltanak pártot, ha jobb ajánlattal szembesülnek. Ezt jelzi az NMS és a Focus számainak átfordulása (az NMS magasabb mérése a Focus-szal szemben). A helyzet ráadásul jóval drámaibb.

Mert nem csak a választók átigazolásának esélye nőtt iszonyatosan nagyra, hanem a párt saját politikusainak hűsége is erősen megkérdőjelezhetővé válik.

Már látszódnak a Gubík-stratégia kontúrjai: jön az új Most-Híd, a párt teljes identitásváltásával

Friss példa Štefan Vavrek igazolása a párthoz. Nem, nem az a fő probléma, hogy egykori most-hidas, aki megszavazta a magyar himnusz betiltását. Hanem az, hogy Vavrek kifejezetten a roma választók megszólításából él. Ez önmagában nem ördögtől való. De egy ponton majd, amikor egy szlovák párt ajánlatot tesz Vavreknek, ő politikai hitelvesztés nélkül mondhatja: figyeljetek, az én feladatom a roma közösség felkarolása volt, és ennél a másik pártnál többet tudok számukra elérni, úgyhogy le is út, fel is út. Ez egy teljesen eladható álláspont lesz akkor. A párt stratégiája hibás, a kivitelezés pedig még annál is katasztrofálisabb, mert egyáltalán nem veszi figyelembe a terv számtalan buktatóját.

És ez csak egy motívum. A választási kampány során borítékolhatóan karakteresnél karakteresebb témák és narratívák fogják ellepni a felvidéki magyar közéletet, és ezek a szereplők nagyságrendekkel olvashatóbbak lesznek, mint a Magyar Szövetség. A választási kampány idején a bizonytalan szavazók a látszólag erősebb pártokhoz fognak átpártolni, akiknek bejutása valószínűbb.

A Magyar Szövetség pedig ekkorra már sem identitást, sem érzelmi töltetet, sem jellemet, sem erőt, sem alternatívát nem tud majd kínálni a választóknak. 

Jön az összeomlás. Nem zuhanás lesz, hanem összeomlás, mert a zuhanást ezúttal nem fogja fel a törzsszavazók hűsége, őket ugyanis Gubík és a pártvezetés mellőzte, elengedte, akik így levonták a szükséges következtetést, és keresnek maguknak elfogadható alternatívát.

Gubík László letagadta, hogy a tagja lenne a Digitális Polgári Körnek, pedig videó is van róla

Akik ezzel csak nyerhetnek

A Magyar Szövetség lesüllyedésével elsősorban a szlovák progresszívek, azon belül is a magyarellenes atlantisták nyerik a legtöbbet, Gubík az ő kezükre játszik leginkább. Nem csak azt fogják bizonyítottnak beállítani, hogy a szlovákiai magyarok nem tudnak, és nem is akarnak politikailag „önszerveződni”, hanem azt fogják harsogni mindenhol, hogy Orbán Viktor és a NER bukott el a szlovákiai magyarok körében.

Nyerni fog a helyzeten a PS, mert a magyar választók egy részét felszívhatja, de sokkal fontosabb, hogy egy (az ő szemében) potenciális Smer-partner tűnik el a térképről. A progresszíveknek egyébként már most is többet ér egy béna Magyar Szövetség, ami leköti a konzervatív, EU-kritikus választók egy részét, mint egy bizonytalan, Magyarországtól függő potenciális szövetséges.

Nyerni fognak rajta Simon Zsolték, Hamran Istvánék és Bugár Béláék. E sorok írója nagy tételben merne fogadni rá, hogy abban a pillanatban, hogy a Magyar Szövetség pártpreferenciái padlót fognak, előkerülnek Bugár korábbi szövetségesei, hogy egy emberként kínáljanak „magyar” alternatívát, ami természetesen majd kompatibilis lesz a nyugatos, háborúpárti és Brüsszelt kiszolgáló pártokkal.

Kinek a felelőssége lesz mindez? Gubík Lászlóé és a párt mostani vezetéséé, de nem kevésbé a magyar kormány illetékeseié, akik támogatták ezt a folyamatot.

Nacsa Lőrinc és Gubík László már építik a progresszív jövőt a Felvidéken. Ez nem nemzetpolitika – hanem árulás

Persze, alakulhat máshogy

Továbbra sem lehet kizárni, hogy Gubík László végül megteszi azt, amiért Gyimesi Györgyöt kizárták: egy szlovák párttal közös listán indítja a pártot. Az elmúlt egy évben erre már tett utalást többször, például a Demokrata.hu-nak vagy saját lakájmédiájának adott interjújában.

És hogy melyik szlovák párttal lehet kompatibilis a Magyar Szövetség? Amíg Gyimesi György a párt része volt, volt esély az otthonamaradó, széles konzervatív választói réteg megszólítására. A történtek után ez már nem lehetséges. A Magyar Szövetség jelenleg a balról centrista, nem szuverenista, brüsszelpárti, progresszív felhangú pártokkal egyeztethető össze. Főleg azért, mert a magyar párt jellemtelensége vonzó lehet számukra (olcsó partner).

Beszédes, hogy a Magyar Szövetség nem állt ki az olyan identitás-védő eredmény mellett sem, mint az alkotmánymódosítás elfogadása. Helyette egy posztot tett közzé, amely lekicsinyelte az alkotmánymódosítás fontosságát – és amely kifejezetten az ellenzéki retorikába illeszkedett. Ezzel a párt jelezte, hogy kikkel hajlandó lepaktálni, és hogy mennyire olcsón adja magát. Ezt a választók is látják, és ennek megfelelően fogják „jutalmazni” a magyar politikusokat.

A nagy kérdés tehát az, hogy mikor, és milyen formában jön az összeomlás, ami 5 éve várat magára a Szövetség megalakulása óta.

Ez a fordulat fájdalmas lesz, de az önmagukat újra és újra átmentő, lejárt szavatosságú politikusok kezéből visszaadja a kezdeményezés jogát a választóknak. Ez nem lesz győzelem, csak esély egy új kezdethez. Rajtunk múlik majd, hogy hagyjuk-e, hogy politikai kalandorok lopják el tőlünk a lehetőséget. Vagy élünk vele, és megpróbálunk egy működőképesebb stratégiát.

Tévedés, hogy a Magyar Szövetség egyenlő a magyar közösséggel – szakított a választókkal és más utat választott

„Korszakváltás” és most-hidas irányváltás: Gubík agyondicsérte Bugárt egy interjúban

Bugár és Weber politikai szerelemgyereke bedurvult. Ez a retorika már nem uszítás. Ez fenyegetés

Komjáthy Lóránt

Nyitókép forrása: Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »