Guardian: Pozsony már nem Bécs árnyékában él

Guardian: Pozsony már nem Bécs árnyékában él

POZSONY, LONDON. Pozsony már nem Bécs, Budapest és Prága árnyékában él, a szlovák főváros levetkezte a kommunizmus korából származó komor hírnevét, újra megtalálta helyét Közép-Európa szívében – írja a brit Guardian napilap.

A brit napilap szerint Pozsony a gyorsan növekvő gazdaság motorja, olyan város, amelyben fejlődnek a technológiai- és médiatársaságok, ahová egyre több turista érkezik, hogy megcsodálják a barokk palotákat, élvezzék a mesébe illő, macskaköves utcácskákat és a kedvező árakat kínáló bárokat.

A Guardian ír Pozsony kiépítéséről is. „Nem minden épület tetszik a helyi lakosoknak. A helyiek arra panaszkodnak, hogy az épületek miatt egyre kevesebb a zöld terület, a rosszul megtervezett fejlesztés pedig nyomást gyakorol az infrastruktúrára. A kommunizmus idején kiépült közterületek elhanyagolása (és a zsidó negyed nagy részének lerombolása) káros örökséget jelent, ugyanúgy, ahogy másutt a dzsentrifikáció kiszorította az alternatív kultúrát” – fogalmaz a cikk.

A napilap hangsúlyozza, hogy a pozsonyiak szerint a legnagyobb gondot a közlekedés jelenti. „Ehhez jön még a beruházások történelmi mértékű hiánya és az infrastruktúrára vonatkozó tervek nem egységes kivitelezése. A kommunizmus idején megtervezték a metrót, de a nem praktikus projektet a bársonyos forradalom után félretették” – emlékeztet a lap.

A dolgok változnak, bár lassú a változás – állapította meg a Guardian. Rámutatott például arra, hogy 2016 júliusában visszatért a villamos Ligetfaluba. Szólt azonban a projekt bírálóiról is, akik szerint a villamosvonal nem sokkal a Duna partjától véget ér. Ami a kerékpárutakat illeti, „néhány a legjobb utak közül” Ligetfalu körül található, amely „valamikor multi-etnikus faluként kertjeiről volt híres”.

Hírdetés

„A betondzsungelt a kilencvenes években Bronxnak hívták, és leginkább drogproblémáiról volt híres. Manapság a város legzöldebb részei közé tartozik, ahonnan könnyen elérhető az Óváros” – írta le a napilap Ligetfalut.

A napilap szerint Nivy városrész továbbra is a fejlődés központja, „bár nem mindenki értékeli az arctalan építészetet”.

A közlekedéssel és parkolással kapcsolatos panaszok ellenére a pozsonyiak egyetértenek abban, hogy a város nagyon megfelelő hely az életre – írja a Guardian.

„Pozsony a multikulturális múltjára támaszkodik. Míg ezt néhányan csak marketingfogásnak tartják, a város viharos történelme egyike a turistacsalogató látványosságoknak” – tette hozzá a Guardian.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »