A Szent István Tudományos Akadémia március 4-én székfoglaló ülést tartott Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szent István Társulat Társulati esték sorozatának keretében. A közgyűlésen tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Grynaeus András, a történelemtudomány kandidátusa, a dendrokronológia (a fák évgyűrűinek vizsgálatán alapuló kormeghatározás tudománya) szakértője.
Az alábbiakban Grynaeus András, az akadémia rendes tagja A báti tábla dendrokronológiai vizsgálata című székfoglaló előadásának összefoglalóját adjuk közre.
Az előadás visszanézhető az akadémia YouTube-csatornáján.
A székfoglaló előadás a dendrokronológiai kormeghatározást mutatta be, az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményében levő egyik táblakép vizsgálatát kiindulásnak és példának tekintve.
Az előadás kitért a dendrokronológia, azaz a fák évgyűrűinek segítségével végzett kormeghatározás alapjaira és működésére.
A dendrokronológia az évszakokkal rendelkező klímaövekben élő fák azon sajátosságát használja ki a keltezéshez, hogy a testükben évente egy-egy évgyűrűt növesztenek. Ezek vastagságát, azaz a fa éves növekedését-vastagodását számtalan tényező befolyásolja. A legfontosabbakat kiemelve: az adott esztendőben lehulló csapadék mennyisége, a hőmérsékleti viszonyok és a napsugárzás mennyisége. Mivel ezek évről évre változnak, az évgyűrűk vastagsága nemcsak változó lesz, hanem az adott esztendőre jellemző is.
A különféle hatások többsége nemcsak egy-egy példányt ér, nemcsak egy-egy példány növekedését, fejlődését befolyásolja, hanem egy nagyobb terület összes fájára hat. Így az egymás közelében, ugyanakkor élő fákban közel azonos vastagságú évgyűrűk növekednek. Ez egyaránt igaz az egymás mellett élő idős és fiatal fára is.
A fák e két tulajdonsága lehetővé teszi egy „virtuális” végtelen fa elkészítését, azaz az adott fafaj adott területen növő példányai esetében az összes esztendőhöz hozzárendelhető egy átlagos évgyűrűvastagság. Elvben időben tetszőleges távolságra visszamenően is. Ugyanis, ha frissen kivágok egy fát, akkor a legkülső évgyűrű vastagsága az előző év (vegetációs periódus) növekményével azonos. Az előtte lévő évgyűrű az egy évvel korábbiéval, az ez előtt lévő… És a sor a fa életének a kezdetéig vezethető vissza. A gyakorlatban ez körülbelül egy százéves adatsort eredményez. Viszont ha megvizsgáljuk egy ennél idősebb, például egy házba gerendaként beépített fa évgyűrűit, találhatunk olyan hosszabb-rövidebb szakaszt, amikor a két fa – a ma gerendaként látott fa idős példányként, a most kivágott pedig fiatal faként – egymás közelében élve ugyanolyan vastagságú évgyűrűket növesztettek a testükben. Mivel a frissen kivágott fa összes évgyűrűvastagságához hozzá tudunk rendelni egy naptári évet, ugyanezt az évet hozzárendelhetjük az ugyanolyan vastag, évtizedekkel korábban kivágott fa évgyűrűihez is. Ezzel az „átlapolással” az idős ház gerendájának összes évgyűrűje évszámhoz kapcsolhatóvá vált. Ha ezek után keresünk egy ennél is idősebb fát vagy gerendát, akkor újabb átlapolható szakaszokat találva továbbhaladhatunk visszafelé az időben…
Ezt követően azokat a lehetőségeket összegezte az előadó, melyek révén a kutatók (régészek, műemlékvédelmi szakemberek, művészettörténészek) új ismeretekhez juthatnak. Ezek részben keltezési támpontokat jelentenek, azaz megmondhatóvá válhat, hogy az a fa, amelyet gerendaként vagy deszkaként felhasználtak, mely esztendőkben képződött évgyűrűket tartalmaz, és mikor vágták/vághatták ki. Ezen túlmenően a fa eredetére, azaz eredeti élőhelyére vonatkozó ismeretek is rögzíthetők, hiszen az eljárás területspecifikus. Amelyik terület adatsorára, „végtelen fájára” hasonlít a régészeti/műemléki/műtárgyi környezetből előkerült fa, arról a területről származik a felhasznált faanyag. Így kedvező esetben a korábbi korszakok kereskedelmi kapcsolatai is vizsgálhatóvá válnak.
Az előadás harmadik elemeként az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményébe 1916-ban vásárlás útján bekerült, Szent Katalin legendájának néhány jelenetét ábrázoló báti tábla vizsgálati eredményeit mutatta be a történész.
A vizsgálatok révén kiderült, hogy a táblaképet helyi, azaz felvidéki faanyagra festették. Ez árnyalja mindazt, amit a festőről eddig megfogalmaztak a kép történetével foglalkozó kutatók.
Az elemzések eredményeképpen rögzíteni lehetett a táblakép anyagául használt fák legkorábbi kivágási időpontját is. Ez körülbelül ötven évvel eltér a kép hagyományos művészettörténeti keltezésétől, így a kutatás újabb megválaszolandó kérdéseket is feltett a szakembereknek.
Forrás: Szent István Tudományos Akadémia
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
