Gröhling: Bittó Cigánikovának meg kell békélnie a Sulíkkal kapcsolatos döntéssel Kulcsár Péter2025. 12. 30., k – 07:59
Branislav Gröhling, az SaS elnöke érzi a párt tagságának támogatását azok részéről, akik egyetértenek az elképzeléseivel, melyek alapján megválasztották az SaS élére. Leszögezte, hogy a pártnak továbbra is tagja Jana Bittó Cigániková, aki többször bírálta őt. Szerinte Bittó Cigánikovának meg kell békélnie azzal a döntéssel, hogy amíg ő a párt elnöke, addig Richard Sulík, az előző elnök nem fog szerepelni az SaS képviselőlistáján. Gröhling erről a TASR-nek adott év végi interjúban beszélt.
„A párttal kapcsolatos új elképzeléseket ismertettem, amikor megpályáztam az elnöki posztot, a tagság pedig egyetértett velük, ezért lettem pártelnök. Azóta lépésenként valósítjuk meg a terveket, és érzem a tagság támogatását. Örülök, hogy az SaS egyesíteni tudja a mérsékelt konzervatívokat és a mérsékelt liberálisokat, hogy a nevében szereplő mindkét szóra összpontosít, a szabadságra és a szolidaritásra is” – mondta Gröhling a TASR-nek.
Rámutatott, hogy a felmérésekben elkezdett nőni a párt támogatottsága. „Az is pozitívum, hogy a három legmegbízhatóbb pártelnök közé tartozom” – tette hozzá.
Bittó Cigánikovával kapcsolatban a TASR-nek elmondta, a párt tagja marad, de meg kell békélnie azzal, hogy amíg ő a párt elnöke, addig Richard Sulík, az előző elnök nem fog szerepelni az SaS képviselőlistáján. „Ez a döntésem megváltozhatatlan. Tudom, hogy ő nem ért vele egyet, de döntést kell hoznia, hogy elfogadja-e, tagja marad-e a csapatnak, vagy más döntést hoz” – szögezte le.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


