Gróf Széchenyi István mellszobra Érsekújvárban

Gróf Széchenyi István mellszobra Érsekújvárban

A vasútállomás csarnokának első emeleti galériájában leplezik le október 5-én gróf Széchenyi István mellszobrát, melyet az érsekújvári Háromhidak Polgári Társulás tagjai állítanak fel Nyitra megye önkormányzati támogatásával.

Gróf Széchenyi István nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Pozsony és Pest közti vasútvonal Érsekújváron keresztül vezethet. 1830-ban az angol tervező, Georg Stephenson megépítette az első gőzmozdonyt, és 20 év múltán, 1850. december 16-án már ezen a vasútállomáson állt a gőzmozdony. Mindez arra vall, mennyire rugalmasan, gyorsan vezették be az új közlekedési eszközt” – mondta František Daniel helytörténész, a Háromhidak Polgári Társulás vezetője, aki évek óta szorgalmazza a mellszobor állítását. Gabriel Strassner szobrász alkotása 2619 euróba került, az epoxigyantából készült úgynevezett bronz imitáció elkészítéséhez a megye önkormányzata 1501 euróval járult hozzá, a fennmaradó összeget a társulás fedezte. František Daniel elmondta továbbá, hogy 1900-ban Érsekújvárnak 13 200 lakosa volt, és a vasútnál mintegy háromezren kaptak munkát. Az érsekújváriak előszeretettel emlegetik, hogy a 19. század második felében a vasútállomás egyik jellegzetessége volt a helyi cigányzenekar, amely a Rákóczi-indulóval fogadta a beérkező és távozó vonatok utasait. Buda Ferenc helytörténész a Töredékek Tardoskedd történelméből, A vasút és a Tardoskeddi Vasutasok Zászló Egyesülete című könyvében a következőképpen ír a jelentős vasútvonalról. „1844. május 16-án a Magyar Központi Vasúttársaság megbízást kapott egy új vasútvonal megépítésére Marchegg-Pozsony-Párkány-Pest között. A vasúti hálózat megépítését és fejlesztését Magyarországon gróf Széchenyi István közigazgatási és közlekedésügyi miniszter kezdeményezte. 1848-ban terjesztette elő jóváhagyásra a XXX/1848 sz. törvénycikkelyt, mely tartalmazta a vasút pontos útvonalát. 1850. 12.16-án ünnepélyes keretek között nyitották meg a rendszeres vasúti forgalmat az egész Bécs-Pozsony-Pest vonalon. Az első út 12 óráig tartott és az Érsekújvári állomáson az esztergomi érsek, Scitovszky János celebrált misét” – olvasható Buda Ferenc írásában.

Hírdetés

A vasút megépítésének óriási jelentősége volt az egész térség gazdasági fellendülésére. A lakosok vonaton utaztak a távolabbi munkahelyekre, a diákok az iskolába, a vidéki asszonyok hetente több alkalommal is felutaztak a fővárosba, hogy vajat, tojást, baromfit és egyéb hazai termékeket áruljanak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »