Gréczy sporttárs

Gréczy sporttárs

A DK-s Gréczy Zsolt is értékelte a magyar kontingens olimpiai szereplését, és néhány áldicséret mellett egy ilyen mondatot is elhelyezett: „2016-ban 12. helyen végeztünk az éremtáblán, most a 15. hely jutott. Ez minden idők második legrosszabb szereplése az olimpiák történetében…”

Néhány megjegyzés Gréczy Zsolt olimpiai szerepléssel kapcsolatos állításához: 

Hírdetés

Gréczy Zsolt egyébként korábban az úszók eredményét is kritizálta, amikor úgy fogalmazott, hogy „szomorú: az olimpiai úszócsapatból csak Milák Kristóf szerzett érmet, és néhány kivételtől eltekintve a többség gyengén szerepelt.” Ezt egyébként az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba meg is cáfolta, amikor kijelentette, hogy „én mindenképp arra helyezném a hangsúlyt, hogy tizenhárom döntőt úszhattunk, azokban szerepelt mindösszesen tizenöt ember, azaz a válogatottnak csaknem a fele, továbbá hogy mindenkire ugyanazok a kvalifikációs szabályok vonatkoztak, így volt miénk az egyik legnagyobb csapat, vagyis nem gondolnám, hogy olyan gyengén szerepeltünk volna”.

Gréczy Zsolt a képküldözgetős szexbotránya után kényszerpályára került, és láthatóan ma már az a DK-n belüli szerepe, hogy minden magyar sikerben megtalálja a kivetnivalót. Így volt ez a labdarúgó Eb és az olimpia kapcsán is: miközben Gyurcsány Ferenc és miniszterelnök-jelölt-aspiráns felesége látványosan szurkolt a magyaroknak, addig a Gréczy-féle politikusok megpróbálták árnyalni a képet. A siker – legyen szó akár sportsikerről is – ugyanis nem illik bele a balliberális oldal „romokban az ország” narratívájába, ezért legalább a törzsszavazóikkal megpróbálják elhitetni, hogy valójában még egy sikeres sportszereplés sem volt sikeres.

Gréczy Zsolt a magyarok olimpiai szereplését bírálta


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »