Gréczy pozitív spirálban

A DK a Népszabadság felfüggesztése miatt az Európai Tanácshoz, és a Nemzetközi Sajtószervezethez fordul. Erről nyilatkozott Gréczy Zsolt a DK szóvivője, az ATV Start ma reggeli műsorában.

Elmondta, hogy ő is dolgozott a napilapnál, ismeri a szerkesztőséget, és szívügyének tekinti, hogy lépjenek az ügyben. Valószínűnek tartja, hogy elő volt készítve ez a lépés egy ideje, mert a dolgozók telefon szolgáltatásai és az emailjei is le lettek állítva.

Az ellenzéki pártok egyöntetűen szólaltak föl az ügyben. A szombati tüntetésen is minden párt képviselője ott volt. Szeretnék megmenteni a szerkesztőséget.

Hírdetés

Gréczy értékeli a Jobbik határozott és karakteres kiállását a sajtószabadságért, de azt is látják, hogy közben meg a Fidesszel együttműködnek az alaptörvény módosításán. Szerinte a kettő nem fér össze. Úgy gondolja, a nemzetközi fogadtatás is szolidáris és elitélő lesz, mert ami történt, az a sajtószabadság gyalázata, és ezt nem lehet annyiban hagyni.

Megitélése szerint a miniszterelnök most egy negatív spirálba került, és ennek a vége a kormány bukása lesz.

Arra a kérdésre, van-e bizonyíték, hogy a Fidesz áll az ügy mögött, azt válaszolta, másfél napja ezt hangoztatja a nyílvánosság, és még senki sem cáfolta meg, nem kérte ki magának a gyanúsítgatást. (…)

Gréczy: Orbán negatív spirálba került, megbukik a kormány


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »