Grammy-gála: reflektorfényben a politika Juhász Katalin2026. 02. 02., h – 07:46
Bad Bunny és Kendrick Lamar aratta le a legtöbb babért az utóbbi idők legpolitikusabb Grammy-gáláján, ahol a nyertesek közül többen szenvedélyes beszédekben kritizálták az ICE bevándorlókkal szembeni magatartását és a Minneapolisban történteket.
A zeneipar legfontosabb elismerésének tartott Grammy-díjakat itteni idő szerint mára virradóra adták át Los Angelesben. Több rekord is született, és többször borult a papírforma, azaz nem jöttek be maradéktalanul a szaklapok jóslatai.
Az első rekordot Kendrick Lamar állította be – még a díjátadó előtt. A Grammy-díj történetében ő az első előadó, akinek öt egymást követő albumát jelölték Az év albuma díjra. A mostani öt elismerésével együtt ő lett minden idők legtöbb Grammy-díjat nyert rappere, megdöntve Jay-Z rekordját. Most már 27 szobrocskája van otthon, miután tavaly is ötöt kapott.
ICE-ellenes üzenetek
Már a sztárok vörösszőnyeges bevonulása is érzelmileg fűtött volt: Shaboozey-től Bon Iveren át a legendás Carole Kingig sokan viseltek ICE-ellenes kitűzőt, és a riporterek kérdésére el is mondták véleményüket az amerikai elnök bevándorláspolitikájáról, illetve a Bruce Springsteen által „Trump magánhadseregének” titulált ICE agresszivitásáról.
Bad Bunny történelmet írt
A Puerto Rico-i Bad Bunny, aki a jövő hétvégén az USA legfontosabb sporteseménye, a Super Bowl félidejében lép fel, három díjat vihetett haza: az év albumáért, a legjobb música urbana albumért és a legjobb globális zenei előadásért – ez a világzenei kategória új elnevezése. A dalszerző-előadó a színpadon töltött idejét arra használta fel, hogy elítélje a Fehér Házból generált bevándorlásellenes hangulatot.
Ő az első spanyol nyelvű művész, aki elnyerte az év albumáért járó Grammy-díjat.
A lopott földön
Az év dala a Wildflower lett Billie Eilish előadásában. Az énekesnő köszönőbeszédében hangsúlyozta: senki sem tartózkodik illegálisan ezen a „lopott földön” – utalva arra, hogy az első telepesek az indián őslakosoktól vették el a mai Egyesült Államok területét.
A legjobb új előadó díját Olivia Dean vehette át a tavalyi győztes Chappell Roan-tól. „Emigránsok unokájaként állok itt” – mondta a fiatal énekesnő tapsvihar közepette. „A bátorság gyümölcse vagyok, és szerintem ezek az emberek megérdemlik, hogy ünnepeljük őket.”
A kubai származású, Miamiba menekült szülők gyermekeként felnövő Gloria Estefan a sajtószobában szólalt meg, miután elnyerte a legjobb trópusi latin album díját.
„Nem hiszem, hogy bárki is úgy érezné, bárki bejöhet a határon” – mondta. „De ami most történik, az egyáltalán nem a bűnözők letartóztatása. Ezek olyan emberek, akiknek családjuk van, és akik évtizedek óta hozzájárulnak az ország fejlődéséhez. Több száz kicsi gyereket is fogva tartanak a hatóságok. Remélem, a kormányunk meghallgatja az emberséges bánásmód iránti kérésünket, amire égető szükség van most.”
Női hangok a színpadon
Lady Gaga, aki az est során fel is lépett, elnyerte a legjobb pop vokális album és a legjobb dance-pop felvétel díját. Beszédében a női egyenjogúság mellett állt ki.
„Csak annyit szeretnék mondani a zeneiparban dolgozó nőknek, hogy tudom, néha nehéz egy csomó férfival lenni a stúdióban, de arra buzdítalak benneteket, hogy mindig hallgassatok a szívetekre” – fogalmazott.
Nem kis meglepetésre a brit Lola Young kapta a legjobb pop szóló előadás díját Messy című daláért, megelőzve Lady Gagát, Justin Biebert és Sabrina Carpentert. Utóbbi két világsztár egyébként üres kézzel távozott a gáláról.
Spielberget elit klubba került
Steven Spielberg elnyerte az EGOT-státuszt, vagyis immár Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjjal is rendelkezik, miután a legjobb zenei film kategóriában győzött a Music for John Williams című dokumentumfilmmel, amelynek producere volt. Ezzel Audrey Hepburn, Mel Brooks, Elton John és Andrew Lloyd Webber társaságához csatlakozott.
Tisztelet az ikonoknak
A 82 éves, szintén ICE-ellenes kitűzőt viselő Joni Mitchell 11. Grammy-díját vehette át a legjobb történelmi jelentőségű album kategóriában. Az első ízben odaítélt legjobb albumborító díját Tyler, the Creator rapper Chromakopia című albuma kapta. A Netflixen taroló K-pop-démonvadászokból származó Golden című sláger pedig a legjobb vizuális média számára készült dal díját nyerte el.
Egy kis politikai humor
Trevor Noah műsorvezető megnyitó beszédében „a pénzzel meg nem vásárolható legjobb koncertnek” nevezte a Grammy-díjátadót, amelyen olyan sztárok léptek fel, mint Sabrina Carpenter, Bruno Mars, Tyler, the Creator és Justin Bieber. A humorista elmondta: azért nem szeretné többé vezetni a gálát, mert hisz „a mandátumkorlátozás fontosságában”.
Ironikusan azt is megjegyezte, hogy Nicki Minaj – aki nemrég Donald Trump legnagyobb rajongójának nevezte magát – nincs jelen a teremben. „Még mindig a Fehér Házban van Donald Trumppal, és nagyon fontos kérdésekről tárgyalnak” – mondta, hatalmas tapsot kiváltva.
Megható megemlékezések
A gála során több megható zenés megemlékezést is láthattunk. Lauryn Hill a tavaly elhunyt D’Angelo és Roberta Flack előtt tisztelgett, miközben a színpadon újra találkozott egykori Fugees-beli kollégájával, Wyclef Jean-nel. Post Malone Ozzy Osbourne előtt hajtott fejet.
A legjobb rock előadás díját is egy tisztelgés kapta: Yungblud a birminghami Black Sabbath-búcsúkoncerten énekelte el a Changes című dalt Ozzy Osbourne-tól, olyan zenészek közreműködésével, mint Nuno Bettencourt, Frank Bello, Adam Wakeman és a Sleep Token II.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


