Grafikusnak tanul a lelkem

A terézvárosi járőrök 2022. augusztus 6-án éjjel 2 óra után a térfigyelő kamerán keresztül látták, amint fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc téren, valamint az Andrássy úton az épületekre nonfiguratív falfirkákat fújnak. A rongálókat a helyszínen elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a tetteseket gyanúsítottként hallgatták ki, egyikük beismerő vallomásában azt mondta, hogy grafikusnak tanul, ezért szeret betűket festeni.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást – közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »