Gőzerővel halad a lengyel jogállamiság felszámolása

Gőzerővel halad a lengyel jogállamiság felszámolása, a jelenlegi kormány politikai ellenfeleinek megfélemlítése, kiszorítása, megsemmisítése, mindez Brüsszel és az Európai Néppárt hangos támogatása mellett – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban.

Hozzátette: erről számoltak be neki Varsóban a Jog és Igazságosság (PiS), a jobboldali ellenzék képviselői.

A miniszter kiemelte: „úgy tűnik, Lengyelországban az a forgatókönyv valósul meg, amit Magyarországon is terveznek”.

Hírdetés

Brüsszel és az Európai Néppárt kiválasztanak valakit az ország élére, annak politikai ellenfeleit igyekeznek jogi, politikai és anyagi nyomásgyakorlással lehetetlen helyzetbe hozni – fűzte hozzá.

„Majd, ha az illető, a kiválasztott hatalomra kerül, akkor cserébe a brüsszeli kívánságlista megvalósításáért és egy kis szuverenitásért szabad kezet kap a politikai ellenfelekkel való leszámolásra, és mellé egy szabad szemmel is látható összeget tartalmazó csekket” – fogalmazott a miniszter.

Ez a forgatókönyv nemcsak Lengyelországban és Magyarországon, hanem bármely uniós tagállamban megvalósulhat, hacsak Brüsszelben végre változás nem következik be – hangsúlyozta.

„Mi ezért a változásért dolgozunk lengyelországi barátainkkal és szövetségeseinkkel. A mi szabadságunkért és a tiétekért” – mondta Bóka János.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »