Gőzerővel dolgozik a hazai riviéra lejáratásán egy magyar tévécsatorna

Ártanak a balatoni, így a hazai turizmusnak is azok a sokszor igazságtalan és félrevezető kijelentések, amelyek szerint drágább a Balatonon nyaralni, mint külföldön – erről beszélt az M1-nek Fonyód polgármestere, miután az RTL Klub csütörtökön arról értekezett, hogy melyik tengerparti országban mi az olcsóbb a Balatonhoz képest. Ugyanez a csatorna a főszezon elején azt állította, hogy pangás van a Balatonnál, nemrég pedig azzal riogatott, hogy üzemanyaghiány miatt tankolni sem lehet – hangzott el az M1 Híradójában.

Tovább folytatódik a horrorisztikus áremelkedés a Balatonnál, semmivel sem olcsóbb ma már belföldön nyaralni, mint Spanyolországban, Görögországban vagy akár Horvátországban – ezzel keltett hangulatot az RTL Klub csütörtöki riportjában.

A kereskedelmi tévé honlapján többek között arról írnak, hogy miközben az egyik balatoni cukrászdában 10 ezer forint alatt nem lehet kávézni a családdal, addig a horvát élelmiszerboltokban a magyar pénztárcának is megfelelőek az árak. Az RTL Klub riportjában elhangzik az is: Görögországban még az éttermek is olcsóbbak, mint a magyar tengernél.

Fonyód polgármestere szerint a csatorna legutóbbi negatív riportja és az ahhoz hasonló, félrevezető vagy hamis hírek ártanak a balatoni, így a hazai turizmusnak is.

„Rosszat tesz a turizmusnak, hiszen az emberek internetről és médiából tájékozódnak, és a falsh hírek, a rossz, negatív, igazságtalan hírek, azok bizony elriasztják a turistákat a Balatontól. Azt gondolom, hogy a negatív híreknek lenne értelme, ha azok javító szándékúak lennének, de a fake news hírek, amik félrevezetik az embereket, azok nagyon ártanak a Balatonnak. Hiszen nem a valóságot tükrözik, hanem megpróbálják az embereket befolyásolni, hogy ne a magyar tengerpartra, hanem mondjuk az Adriára vagy a görög tengerpartra menjenek” – hangsúlyozta Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

Az RTL Klub Balatont lejárató hadjárata nem most kezdődött. Nemrég a kereskedelmi csatorna azt találta ki, hogy alig vannak a Balatonon, és pangás van a szállodákban – írta meg a Magyar Nemzet.

Nem sokkal később mégis arról beszéltek az RTL Klub egyik reggeli műsorában, hogy a Balatonnál sok a turista, ahol emiatt is üzemanyaghiány várható. A kereskedelmi tévén elhangzottak alapján az Index akkor egyenesen úgy fogalmazott: a Balatonnál például szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni az elkövetkező időszakban.

Hírdetés

Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereskedelmi tévében elhangzottak alkalmasak lehetnek arra, hogy a nyaralók bepánikoljanak és megrohanják az amúgy is nehéz helyzetben lévő töltőállomásokat.

Az RTL Klub honlapján néhány napja is arról írtak: nehéz üzemanyaghoz jutni a Balatonnál, több benzinkúton volt hiány az elmúlt napokban.

Fonyód polgármestere szerint szomorú, hogy egy magyar médium – még ha anyagi haszonért is –, de azon dolgozik, hogy lejárassa azt, ami a miénk, magyaroké: a Balatont, nehéz helyzetbe hozva ezzel az ott élő és dolgozó vállalkozókat is.

„Sajnos ezek a fake news hírek vagy ezek az álhírek vagy negatív hírek, ezek nem tesznek jót a Balatonnak. Sajnálom egyébként, hogy Magyarországon ez előfordulhat, hogy magyar média lejáratja a magyar tengert, ez Horvátországban, fordítva, nem történhetne meg”fogalmazott Hidvégi József.

Miközben szerte a világban tapasztalható áremelkedés a turisztikai szektorban is, Fonyód polgármestere szerint a Balatonnál, éppúgy mint mindehol a világban, vannak olcsóbb és drágább helyek, így a magyar tengernél is mindenki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő szállás-, illetve vendéglátóhelyeket.

 

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »