Gothár-ügy: közleményben szólt vissza a kormánynak a Katona József Színház

Gothár-ügy: közleményben szólt vissza a kormánynak a Katona József Színház

A teljes társulat által megfogalmazott közlemény kiáll amellett, hogy nem kér a nyomásból, Máté Gábor marad a vezetőjük.

Minden „nemtelen és a valós tények ismerete nélküli támadást” visszautasít a budapesti Katona József Színház a Gothár-ügyben egy szombaton kelt közleményben, miután úgy érzékeli, a kulturális kormányzat ítélete szerint a Katonában eltussolták Gothár Péter korábbi zaklatási ügyeit.

„A Gothár-ügyben a vezetőség a társulat egyöntetű támogatásával a hivatalos eljárásrendnek megfelelően járt el,

ezt független szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat is igazolta. Felnőtt emberekként színházunkban nyíltan kommunikálunk, semmilyen kényszerítő erő alatt nem álltunk és nem állunk” – fogalmaz a szánházi társulat egészének közleménye. A színház „minden valótlan híresztelés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket”.

Hírdetés

Kijelentik, hogy

a Katona József Színház további működését Máté Gábor személyében látják biztosítottnak.

„Felháborítónak tarjuk, hogy egy transzparens, de az áldozatokat védő kommunikációnak 2019-ben az lehet a következménye Magyarországon, hogy egy felelős, az eljárásrendnek megfelelően eljáró vezetőt ilyen módon hurcoljanak meg” – folytatja a közlés, amely elutasítja azokat a rágalmakat, melyek „zaklatónak”, bűncselekményeket eltussolónak tünteti fel a Katonát.

A színház érzékelve, hogy „a kormányzat épp az egész magyar színházi életet – függetleneket és kőszínháziakat – akarja ellehetetleníteni”, arra kéri a véleményével egyetértőket, hogy december 9-én, hétfőn este 6-kor legyenek ott a színházvédő tüntetésen a Városháza előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »