Lina Mendoni kulturális miniszter egy pénteki interjúban kijelentette, hogy a reklám kereskedelmi haszonszerzés céljából kihasználta az Akropoliszt, megsértve a nemzeti törvényeket és megkerülve a kulturális minisztérium kötelező jóváhagyását.
„Olyan, mintha az Adidas cipő belerúgna az Akropoliszba.”
– mondta Mendoni a helyi Skai rádiónak, hozzátéve, hogy a felelősök ellen már el is indították a pert, számolt be róla az Independent. Az Adidas szerint minden szükséges engedélyt megkaptak és betartottak. „Az Adidas egyetlen képet sem használt fel az Akropolisz emlékműről reklámra vagy egyéb célokra” – áll a cég e-mailben kiadott közleményében.
A kulturális minisztérium közölte, azt is vizsgálják, hogy a cég betartotta-e a drón repülésének engedélyezési eljárását. A lépésre hetekkel azután került sor, hogy Görögország elutasította Giórgosz Lánthimosz rendező kérését, hogy az Akropolisz-dombon forgathassa le Bugonia című filmjének jeleneteit, mivel azok összeegyeztethetetlenek azzal, amit az ókori görög emlékmű jelképez.
Az Akropolisz esetleges károsodása régóta aggasztja a hatóságokat. 2023-ban az ország turisztikai korlátozást vezetett be, amely napi 20 000 látogatóra korlátozta a turisták számát. Korábban csúcsidőszakban az ókori rom naponta 23 000 látogatót is fogadott.
Turizmus.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


