Görögország elesett

Az első ortodox ország, ahol bevezetik az egyneműek „házasságát”: Görögország.

Persze várható volt. Kevés kivétellel, de a görög baloldal harcosan ateista, a görög jobboldal meg szégyenlősen ateista. A szabadkőműves, fanatikusan euroatlantista, amerikaimádó görög kormányfő még örült is a hatalmas brüsszeli nyomásnak.

Eleve összeurópai tendencia: jobboldali kormányok vezetik be a homokos álházasságot. Így volt ez Angliában is, Németországban is. Tulajdonképp az a ritkább eset, ahol baloldali kormány tette ez, pl. ilyen volt Spanyolországban.

Most Görögországban szinte minden párt kiállt a homokházasság mellett, egyedül a szélsőjobb és az ókommunisták ellenezték.

Ezt el kell magyarázni: Görögországban ugyanis kétféle komcsi van, s jobban utálják egymást, mint bármelyikük bárki mást. Van egyrészt az évtizedek óta létező KKE – Görögország Kommunista Pártja -, mely a régi hagyományos, szovjet típusú marxizmust viszi egészen mostanáig, s ennek részeként nem szokták támogatni a progresszívista célokat, azaz pl. az egynemű párok „jogait” se – ők tehát az ókomcsik. S vannak az újkomcsik, ez a Sziriza – Radikális Baloldal Progresszív Szövetség Koalíció -, ők abszolút progresszívista párt. (Jelenleg a görög parlamentben a KKE-nek 9 %-a, a Szirizának pedig 24 %-a van.)

Hírdetés

Tulajdonképpen már rég tervezve volt a bevezetés, a vita csak az „egyházi kérdésben” volt a baloldal és a jobboldal között. Görögországban ugyanis lehetséges templomban is törvényesen házasságot kötni: azaz aki templomban házasságot köt, annak házasságát a templom regisztrálja az államnál, nem kell a házasodóknak külön elmenni az önkormányzathoz is aláírni.

A baloldal azt akarta, a templomokban is lehessen egynemű házasságot kötni – persze csak ha az adott vallás ezt engedi -, míg a jobboldal ragaszkodott: egynemű házasság csakis a polgármesteri hivatalokban lehessen köthető. Végül a baloldal engedett, s meglett az egyezség. Ez az egész amolyan függefa-levél volt a jobboldal számára tulajdonképpen, amolyan „megvédtük az egyházat!”, pedig ez demagógia, hiszen a görög lakosság 95 %-át tömörítő ortodox egyházban eleve nem létezik és nem is létezhet egynemű házasság, így a „védelem” nem jelentett semmit.

A 300-fős görög parlamentben 176 képviselő szavazta meg. 76-an ellene szavaztak. A változást támogató pártok nem voltak egységesek: 46 képviselő nem ment be az ülésre szavazni. Ami a közvéleményt illeti, a felmérések szerint 40-45 % támogatja a homokházasságot 55-60 % ellenzi.

A Görög Egyház pragmatikusan állt hozzá: azt mondták, hogy ellenzik, de eleve az állami házasság nem számít, az nem igazi, csak az egyházi az, ott meg nem lehetnek egynemű párok. A Egyház inkább arra hívta fel a figyelmet: a hibás döntés miatt sok gyerek fog veszélyes helyzetbe kerülni.

Túl óvatosan állt hozzá az ügyhöz a görög egyházvezetés, ami hiba.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »