Görögkatolikus püspökségi munkatársak találkoztak Miskolcon

Görögkatolikus püspökségi munkatársak találkoztak Miskolcon

A Görögkatolikus Metropólia főpásztorai kezdeményezésére indult találkozósorozat, melynek célja, hogy a püspökségeken az azonos területeken tevékenykedő munkatársak személyesen is megismerjék egymást. Október 6-án a Miskolci Egyházmegye hivatalának dolgozói fogadták a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársait.

A látogatás az egyházmegyei hivatal dísztermében végzett imaórával kezdődött.

Ezt követően a Debrecenből érkezett munkatársak betekintést nyerhettek az azonos területen tevékenykedő miskolci kollégák irodáiba.

A látogatás a görögkatolikus székesegyházban folytatódott. Szemerszki Mihály parókus köszöntötte a vendégeket, majd Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök bemutatta az újonnan kifestett templomhajó falfestményeit.

Hírdetés

Innen közös séta vezetett az ortodox Szentháromság-templomba, ahol Tóth István, az ortodox múzeum munkatársa nagy szakértelemmel mutatta be a templom történetét, különösen is az ott található ikonokat.

Az egyházközség jelen lévő tagjai harapnivalóval és szeretetük nyilvánvaló kifejezésével fogadták a vendégeket.

Rövid kirándulás után, Miskolctapolcán – újabb találkozások reményében – köszöntek el egymástól a Miskolci Egyházmegye és a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársai.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »