Görög miniszter ment neki a déli határzárnak

Görög miniszter ment neki a déli határzárnak

Taszia Hrisztodulopulu szerint a magyar határzár miatt nőtt hirtelen nagyot a menekültek száma Görögországban.

A görög migrációs politikáért felelős miniszter, Taszia Hrisztodulopulu elismerte, hogy a bevándorlási helyzet sokkal rosszabb, mint amire a hatóságok felkészültek – írja a Kathimerini című görög lap. A miniszterasszony a Skai tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, több menekülttáborra lesz szükségük, mivel az utóbbi hetekben a korábbiaknál sokkal erősebb migrációs hullámok érték el az ország Égei-tengeren fekvő szigeteit.

Hírdetés

Hrisztodulopulu azt is tudja, mi okozza Görögország nehézségeit. Állítása szerint az áll a háttérben, hogy Magyarország határzárat épít a szerb határra, hogy ezzel megállítsa a bevándorlók rohamait. A miniszter úgy véli, hogy emiatt a migránsok felgyorsítják útjukat Európa belseje felé, hogy még a határzár augusztus végi befejezését megelőzően átjussanak kerítésen. (Hozzá kell tenni, augusztus végéig csupán a gyorstelepítésű drótakadály [GYODA] épül meg, a négyméteres kerítést november végéig kell megépíteni.)

A görög hatóságok egyébként már konténerekbe pakolják a menekülteket Athénban. A pénzügyi válság sújtotta Görögországba idén mindeddig 130 ezer menekült érkezett, további nehézségeket okozva a gazdaságilag küszködő országnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »