Gorillapárna az új japán őrület

Gorillapárna az új japán őrület

FELISSIMO CORP. / VIA KYODO

A japánul udemakurának, azaz karpárnának nevezett terméken Shabani, a híres nyugati síkvidéki gorilla látható, aki a nagojai állatkert népszerű lakója.

A párna 90 centiméter széles, és a gorilla bal karja ki van nyújtva, hogy a vásárló hozzábújhasson. Másik karjánál egy kis zsebet rejt, amely alkalmas a mobiltelefon vagy más kiegészítő tárolására – olvasható a Mainicsi Sinbun hírei közt.

Hírdetés

A párna egyik tervezője, a Felissimo Corp. munkatársa szerint, ha belenézünk Shabani szemébe, rögtön úgy érezzük, megért minket, szavak sem kellenek.

A tervezők nagy gondot fordítottak a gorilla izomzatának és szőrzetének kidolgozására, hogy minél jobban visszaadja a valóságot.

A párna a nagy érdeklődésnek köszönhetően még a tervezett megjelenés előtt, július végén került piacra, és a céghez azóta is özönlenek a megrendelések.

Shabani, a gorilla 2007-ben került Japánba Ausztráliából, de népszerűsége 2015-ben növekedett meg, amikor fotóit elkezdték megosztani a közösségi médiában.

A nyugati síkvidéki gorilla egyébként fokozottan veszélyeztetett faj, és a készítők azt remélik, felhívhatják a figyelmet a veszélyeztetett fajok védelmére.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »