“Goodbye Deutschland!” – Fajárulók reflektorfényben

“Goodbye Deutschland!” – Fajárulók reflektorfényben

A népességcserét és az európai vér bemocskolását sokféle módon lehet népszerűsíteni, a teljesség igénye nélkül az iskolától kezdve a kultúrán át az ún. „social media” ágain keresztül lényegében bárhol.

A kommunikációs csatornák is folyamatosan (át)alakulnak, változnak, a televíziózás azonban töretlen népszerűségnek örvend. Logikus tehát, hogy innen is extrém mértékben ömlik a szenny, mindenki tudna rá bőven példát hozni.

Nincs ez másképpen a VOX német televízióadónál sem, amely nem meglepő módon az RTL csoport tagja, és 1993 óta mérgezi a közéletet. Ez a csatorna sugározza az árulkodó címmel rendelkező Goodbye Deutschland nevű tv show-t is, ahol többek között a korábban felháborítónak, ma már inkább követendő trendnek kikiáltott fajárulást is népszerűsítik. Az alanyok kivétel nélkül középkorú német nők, akik „hihetetlen módon” szerelembe esnek „távoli, egzotikus” (értsd: néger) személyekkel, majd nulla ismeretség után össze is kötik az életüket a feketékkel. Ami a nőket illeti, ezek a kalandok jobb esetben csalódással és anyagi kisemmizettséggel, rosszabb esetben bántalmazással, esetleg halállal végződnek.

Persze nem kell pszichológusi végzettség ahhoz, hogy kielemezzük az érintett nők lelkivilágát, magánéleti hátterét. Kiégett, csalódott középkorú emberek, akik fejébe már mélyen beleverték, hogy „a nácizmus az rossz”, ennélfogva gyűlölnek, vagy legalábbis megvetnek mindent, ami Németországhoz köthető. Persze ebbe a megvetendő halmazba tartoznak a német férfiak is, ezt az elutasító érzést egy-egy csalódás pedig menetrendszerűen fel is gerjeszti. Hogy az érintett nők tettesek-e, vagy áldozatok, arról hosszú vitát lehetne folytatni, azonban ennek eldöntése túlmutat az írásom keretein. Helyette inkább nézzünk meg közelebbről egy ilyen történetet, ha már annyit beszéltem róla.

A 48 éves Michaela Vollmer is a rasszáruló nők közé tartozik, aki éppen Ghánában keresi az igaz szerelmet. Az ilyen nőkre egyébként alkalmazni szokták az AMIGA-szindrómás kifejezést is, amely egy találó mozaikszó a kóros elhajlásaikra (aber meine(r) ist ganz anderz, vagyis „de az enyém teljesen más”). Nos, Michaela bizonyára hosszú és boldog életet fog leélni a 20 éves ghánai férfiúval, Edward Amankaye-val. Hosszú és bimbózó kapcsolatuk megtestesítője pedig a csodás frigy, melyet jól megfontolva 3 nap után jelentett be a gerlepár, annak ellenére, hogy előtte csak az interneten keresztül „találkoztak” (mire jó a világháló, ha nem erre…?). Amankaye-nak bizonyára ennyi idő is elég volt, hogy beleszeressen választottjába, egészen biztosan nem a pénzért, vagy a jólétért szeretne megházasodni. Tettére az sem vet árnyékot, hogy egyébként munkanélküli, minden bizonnyal azóta is bőszen böngészi az állásajánlatokat, szegény nem tehet róla, hogy sehova nem veszik fel.

Hírdetés

Épp feleségül kérik a fajáruló tehenet. Tengerparton, ahogy a filmekben

Ugyebár minden kapcsolatban vannak viharok is, így Edward és Michaela szerelme sem terhektől mentes. A nő egy időre visszatért Németországba, ekkor pedig a néger viselkedése is megváltozott és otromba lett. Mint kiderült, ez azért történt, mert munkája továbbra sem volt, ugyanakkor elvárta volna, hogy a lakhatási költségeket – amit Ghánában évente, nem havonta fizetnek – teljes egészében a nő állja. Végül valahonnan mégis szerzett pénzt, így be tudott szállni a rezsibe – állítja a cikk. Egyébként a naiv Michaela-t egy korábbi sorstársa, az 54 éves Irina Wehmann több dologra is figyelmeztette, miután felvette vele a kapcsolatot a világhálóan. Például, hogy figyeljen a hitelkártyájára, feltűnés nélkül érdeklődjön a ház bérleti szerződésével kapcsolatban, vagy, hogy egyáltalán Edward-e a neve a sötét lovagjának… Szép kilátások egy friss házasságban, de, ahogy a mondás tartja, aki örömlánynak áll, ne csodálkozzon, hogy meg… Na jó, inkább nem fejezem be a mondatot.

Kellemes utazás, szimpatikus útitársak. Mondjuk, 2020-ban a fene se tudja már, hogy Nyugat-Európában vagy Afrikában vagyunk-e

Németország sajnálatos módon padlón van, minden értelemben, amely – komolyra fordítva a szót – borzasztóan nagy érvágás, hiszen erős Németország nélkül elképzelhetetlen egy erős Európa megteremtése. Aki nem hiszi, tekintse meg a kontinens elmúlt 1000 évének történetét.

Akit viszont az előbbi ghánai kitekintő ragadott meg, az – enyhe némettudás birtoklásával – további romantikus történetekhez juthat, mint például az a dominikai eset, ahol a love story végül kudarcba fulladt.

Forrás: Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »