"Gondolkodási szünetre" kényszerül az olaszországi Hering-mozgalom

 Belső vitákra hivatkozva csütörtöktől felfüggeszti tevékenységét a Hering-mozgalomként ismert civilszerveződés, amely tavaly novembertől utcai megmozdulásokkal igyekezett „megállítani” Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét – jelentette be a mozgalom vezetője, Matteo Sartori.

A „heringek” virtuális, vagyis interneten rendezett kongresszussal zárják le történetük első és talán utolsó fázisát. Csütörtök estére újabb kiáltvány közlését ígérték, hangsúlyozva, hogy nem politikai iránymutatásról, hanem a mozgalom hat hónapos életének „értékösszefoglalójáról” lesz szó.

Ennek pontjairól előzetesen szólva Mattia Sartori leszögezte, hogy a mozgalom laikus, szolidáris és baloldali tömörülésnek tartja magát, amely zászlajára egyebek között a környezetvédelmet, a bevonó jellegű társadalom megteremtését, a politikai költekezés megfékezését, valamint az adók csökkentését tűzte ki.

Hírdetés

A mozgalom alapítója és vezetője, Mattia Sartori közösségi oldalán azt is nyilvánosságra hozta, hogy a találkozó után a mozgalom tagjai „gondolkodási időt” vesznek ki, és a közeljövőben felfüggesztik tevékenységüket. Mindezt a mozgalmon belüli vitákkal indokolta.

A „heringek” tavaly november 14-én alakultak meg, amikor egy Bolognában rendezett villámcsődülés több ezer emberrel töltötte meg a város egyik terét. Sartori és barátai a heringként szorongó tömeg miatt adták ezt a nevet a civil szerveződésnek, amely attól kezdve egész Olaszországban utcai demonstrációkat szervezett. A mozgalom nem titkolt célja a Ligát vezető Matteo Salvini megállítása volt, miután a jobboldali párt október végén jelentős előnnyel megnyerte az addig baloldali fellegvárnak számító Umbriában rendezett választásokat. Az Emilia Romagna tartományban született Hering-mozgalom célja az volt, hogy Salvini és a Liga ne ismételje meg választási győzelmét ebben a tartományban is a februári választásokon. A mozgalom december 14-én Róma egyik legtágabb terén, a lateráni Szent János-bazilika előtt tartott országos demonstrációt, ahol 6 pontos politikai programot hirdetett meg, valamint országos koordinátori testületet alakított meg.

Az emiliai tartományi választást a baloldali Demokrata Párt (PD) jelöltje nyerte. A tartományi választások tavaszi fordulójára készülve a mozgalom márciusra hirdette meg első kongresszusát, de ez a járványhelyzet miatt elmaradt. Ezzel egy időben egyre mélyebb ellentétek osztották meg a mozgalom – Matteo Sartori és közeli barátai képviselte – vezetőségét és az Emilia Romagnától távolabbi csoportjait. Sartori elvetette azt a kezdeményezést, amely a mozgalom párttá alakulását sürgette, ezért személyét számos bírálat érte.

A Corriere della Sera című napilap úgy vélte, a „heringek”, más néven „szardíniák” lelkesedését a Covid-19 betegség miatt megürült terek törték kettőbe. A Matteo Salvinivel szembeni utcai tiltakozás hiányában a mozgalom „kimerült”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »